Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Földesi Krisztina: Lehet aktív is a nyugdíjaskor

2012.05.28

 

1.jpg

Az interjúalany adatai:

sz.idő: 1935.01.23.                                                                          

Székesfehérvár

foglalkozás: nyugdíjas

iskolai végzettség: 4 elemi + 4 polgári

+ közgazdasági érettségi

mióta nyugdíjas : 1990. január 1.

Székesfehérváron született. Iparos családból. Nagyapa cipészmester, édesapja asztalosmester. Édesanyai részről a dédnagyanya Nemes Soproni Erzsébet, akit családjából kitagadtak, mert egy kalaposmesterbe szeretett bele és elszökött vele. Ezek a nemesi gyökerek egész életén át inspiráló hatással voltak rá. Két testvére volt: egy bátyja és egy huga, mindketten meghaltak, a huga még csecsemőkorában.

Gyerekkora nagyon zaklatott volt. Ennek elsődleges oka apja, akinek tizenegy testvére volt és soha nem akart csak egy gyereket.  Ebből kifolyólag rettenetesen haragudott, amikor az anyja vele terhes lett. Meg is környékezték a helyi bábát, hogy

 vegye el a gyereket, persze illegálisan. Ám mivel már előtte öt születendő testvéréből „csinált angyalkát”, azt mondta, hogyha nem akarják, hogy az anyja ott haljon meg, nem végzi el a beavatkozást. Így lehetett, hogy ő egyáltalán megszületett. Apja ezekután mindig durva volt vele, teljesen szeretet nélküli. Hat éves koráig sokat volt a nagynénjénél, aki a férjével gyermektelen volt és őt örökbe akarta fogadni. Meg is egyezett az édesapjával, hogy egy malac ellenében elviszik, de az anyjavégül nem engedte. Ennél a nagynéninél is csak sanyarú sorsa volt, mert az ott töltött időkben is igazán drákói, tanítónői szigorral nevelte, pálcával és egyéb eszközökkel ütötte, ha nem úgy viselkedett, ahogy akarta. Nagyobb korában pedig ő volt a cseléd, mosott, főzött, takarított a két öregre.

8 éves volt, amikor a háború elérte Magyarországot. Nagyon közel laktak a repülőtérhez, és apja ott dolgozott repülőgépszerelőként. A front vonulásával apját is vitték, de aztán ő megszökött, hazajött és bújkált. Ők egy rokonnál húzták meg magukat. A bátyját ekkor elfogták és elvitték hadifogságba. Mivel Székesfehérváron óriási frontvonal húzódott, ahol a németek és az oroszok szemben álltak, amikor a németek megint visszafoglalták a területet egy nagybátyja elvitte őket vidékre. A katonák akár német volt, akár orosz sokszor vittek el saját szórakozásra nőket, lányokat, ezért 1943. decemberében elmenekültek Kápolnásnyékre a grófi uradalomba a front elől. Itt egy pincében húzták meg magukat, ahol napokig fagyoskodtak, ennek hatására annyira megfázott, hogy amikor az oroszok felhozták őket ő már eszméletlen volt és majdnem meghalt. Egy orosz orvos, aki nagyon kedves volt segített rajta és látta el, különben már meghalt volna. Kb. két hónap elteltével az oroszok visszafoglaltak mindent, ekkor ők egy bányában kerestek menedéket. Itt érte őket a „felszabadítás”.

1944. tavaszán megnyitották Pétfürdőn az iskolát és ott végezte el három hónap alatt a negyedik elemit. Amikor a háborúnak vége lett visszaköltöztek Székesfehérvárra, az Alvinci közbe. Itt szinte mindent lebombáztak, bombatölcsér és romos házak között éltek. Rengeteget éheztek. Úgy kéregettek élelmet az orosz katonáktól, kukoricával varjút fogtak, azt ették, de volt, hogy a megdöglött lovat osztották el, hogy legyen valami élelem.

1945-ben kezdte el a Polgári Leányiskolában a tanulmányait. Ekkorra már apja is hazaszökött, de a bátyjáról még semmit nem tudtak, úgy gondolták meghalt valahol.  Apja nagyon haragudott, hogy az anyja engedte elvinni a bátyját.  Folyamatosan azt vágta a fejükhöz, hogy persze, a leányodat védted, de a fiamat elengedted, inkább a leány halt volna meg, de a fiam élne. Az apja állandóan ivott már ilyenkor, folyamatosan részeg volt. 1946-ban, amikor a második polgárit kezdte, folyamatosak voltak a verések és a „dögöltél volna meg te” – mondatok az apjától. Ekkor egy reggel bement a kistemplomba és letérdelt az oltár elé, azt kérte, hogy az isten hozza haza a testvérét, és ő haljon meg. Mikor ezen a napon hazaért, otthon volt a bátyja, ezután ő évekig azt várta, hogy melyik nap fog meghalni. Ezután sem szerette az apja, de ezek a miért nem te haltál meg dolgok elmúltak.

1948-ban elvégezte a polgárit, tanítónő akart lenni, de ezt a szülei nem engedték, mondván, hogy két gyereket nem tudnak taníttatni és a fiút fogják. Ez volt az általánosan elvárt viselkedés, így a bátyját íratták be gimnáziumba.

Ő egy magániskolában: Durmanné Gyors- és Gépíró iskolájában gép- és gyorsírást tanult. A 18 hónapos tanfolyamot 6 hónap alatt dicséretesen elvégezte.

Közben a bátyja abbahagyta a gimnáziumot, mert jelentkezett katonának és felvették a Szolnoki Kilián György Repülőgéptiszti Iskolába, amit elvégzett. Ám mielőtt felavatták volna katonatisztté, kiderült, hogy amerikai fogságban volt, így azonnali hatállyal menesztették a hadseregből.   Az élete itt kettétört, bányában dolgozott, motortekercselést is tanult, de igazi szakember soha nem lett belőle.

A gép- és gyorsíró iskola elvégzése után -15 évesen- már meg is volt az első munkahelye: Badacsony Vidéki Borforgalmi Vállalat. Itt gépírónőként dogozott a tervezési osztályon. Amikor a vállalat elköltözött Siófokra 1950-ben, elhelyezkedett a Motorjavító Vállalatnál (IKARUSZ elődje) Pestről elköltözött repülőgépjavító, ahol a szovjet tanácsadók mellett gépírónőként dolgozott. A szovjet dokumentációkat magyarra kellett fordítani, hogy az emberek dolgozni tudjanak.

2.jpg

1953-ban férjhez ment, de már 1954. tavaszán külön költöztek a szüleitől, albérletbe, ahol nyolc évig éltek. Férjének géplakatos, autó és motorszerelő szakmája volt.

1956-ban fia született. Két és fél évesen ment vissza dolgozni. Régi munkahelyére, az IKARUSZ-ba nem vették vissza, mert mielőtt terhes lett a főnöke egy kicsit jobban közeledett hozzá, mint ildomos lett volna, és ezért felment a párttitkárhoz, hogy őt tegyék el onnan.  Miközben otthon volt a gyerekkel, nem láblógatással teltek a napok, bedolgozást vállalt a Margaréta vállalatnak, akik megkötötték az alapanyagot, neki kellett kivasalni, kiszabni, összeállítani, újra levasalni, gomblukazni, gombozni. Ezért kapott darabonként 3 forintot. Éjszakánként dolgozva egy hónap alatt 4-500 forintot tudott megkeresni vele.

A fia három éves korában elhelyezkedett a Mezőker-hez, ahol egy évet dolgozott. Utána az ARÉV-hez került, az állami építőipari vállalathoz, ahol rettentő sokat kellett túlórázni és ezt nem bírta a gyerek mellett, aki beteges volt.

Ezután a Megyei Tanács pénzügyi osztályán dolgozott. Amikor pedig 1961-ben az Illetékhivatal megalakult ott lett a vezető titkárnője, ahol már nyugdíjazásáig dolgozott.

3.jpg

1960-ban közben elkezdte a gimnáziumot, de amikor az illetékhivatalba átkerült azt mondták, hogy nekik titkárnő kell ne előadó, így abbahagyta. Időközben a főnökök is látták, hogy egy jó képességű, agilis valaki, akire sok mindent rá lehet bízni, nem csak a gépelést, így 1972-ben főnöki unszolásra ismét elkezdte a gimnáziumot.  1974-ben sikeres érettségi vizsgát tett.

Utána rengeteg, több éves képzésen vett részt: politikai gazdaságtan, pénzügyi ismeretek, adóismeretek, illetékügyi ismeretek szaktanfolyamokat, egy-egy éves képzéseket. Ha elkezdett volna egy főiskolát, már diplomája lehetett volna. Máig sajnálja.

A középiskola elkezdésekor kinevezték előadónak, elvégzése után pedig főelőadó lett. Ezzel ment aztán nyugdíjba.

Családi élete nem volt mindközben zökkenőmentes. 1963-ban eltartási szerződéssel összeköltöztek a férjének a nagybátyjával és feleségével. Ők az Amerikai Nagykövetségen voltak gondnokok, de azt el kellett hagyniuk és nem volt hova menniük. Ők a férjével úgy gondolták, hogy milyen jó lesz együtt, még a kisgyerekre is tudnak vigyázni. Ám sajnos ebből csak keserűség lett, mert szinte cselédként élte végig az életét mellettük, őket szolgálva, takarítva, mosva, főzve rájuk. Emellett pedig semmi nem volt jó nekik, a környéken állandóan arról beszéltek, hogy milyen kegyetlenek az öregekkel, mert azok folyamatosan panaszkodtak, hogy hogyan bánnak velük. Az öregek végül 25 éven keresztül éltek velük: 1963-1991. 1985-ben új házat építettek, ahol együtt éltek a fiával és annak családjával. Két unokájuk született, egy fiú és egy lány.

1990. január 1-én nyugdíjba ment.

4.jpg

Férje 1990.áprilisában ment nyugdíjba. Ettől fogva az unokák nevelésének éltek. A menyük egyetlen napot sem hiányzott a gyerekek betegsége miatt a munkahelyéről, mindenről gondoskodtak, vitték, hozták az iskolába, különórákra, balettra, angolra a gyerekeket. 2000-ben a férje hirtelen elhunyt. Ekkor komor időszaka kezdődött az életének. Az egyedüllét, férje halála, unokák már nagyok voltak, nem szorultak segítségre szinte apátiába sodorták. Közben a helyzetet az is bonyolította, hogy fia házassága megromlott, elköltözött és ennek következtében a volt menyével való kapcsolata is megromlott, nem volt már jó a közös lakás.

2001-ben fia végül elvált és végleg elköltözött. Két évre rá neki is vettek egy kis házat a fia új lakhelyével szemben, ahova ő is elköltözött. 

Mindeközben aktív tagja maradt a helyi un. Maroshegyi Nyugdíjasklubnak. Számos rendezvényen, versmondó-, prózamondó versenyen, táncgálán, kulturális eseményen, kiránduláson, egyéb tematikus rendezvényen vett részt, szerepelt személyesen. Visszatekintve, megfogalmazása szerint ebben az időszakban szinte csak a közösség tartotta benne a jókedvet, életerőt.

Ugyancsak 2001-ben gondolta azt, hogy a világ változásához neki is alkalmazkodnia kell. Elvégzett egy alapfokú számítógépismereti tanfolyamot és igent mondott az egyik ismerőse felkérésének, aki az akkori APEH megyei igazgatóságán dolgozott és olyan nyugdíjasokat keresett, akik az illetékügyekben és egyéb ilyen jellegű adminisztrációs teendőkben eligazodnak. Nyugdíj mellett először négy, majd hat órában dogozott és saját bevallása szerint visszahozta őt az „élők” közösségébe… Újra fontos volt, hogyan néz ki, hogy csinos legyen. Újra fontos volt tájékozottnak lenni a világ, napi eseményeiben. Újra felépítette az eddigre elcsökevényesedett kapcsolatait, beszélgetett, társalgott új emberekkel. Az már csak hab volt a tortán, hogy ezért fizetést is kapott. Bár már ezt a munkahelyet otthagyta, a számítógép szeretete megmaradt, minden lehetőséget, időseknek szervezett kurzust kihasznált, részt vett rajta. A híreket, időjárást, világ dolgait szívesen olvassa az internetről. Igaz, hogy fiát hetente többször is riasztja, hívja át hogy elromlott a gép, pedig csak nagyon „nagyvonalú” a használat terén…tehát nincs tisztában a biztonsági előírásokkal és felelőtlen e téren. Emailt is küld olyan barátainak, akik szintén használják a gépet, ám sokszor csak az unokák, vagy fia jelenlétében, mivel „eltéved” az alkalmazások labirintusában. Legutóbbi „hőstette”, hogy tavaszi pihenését Harkányban az internetes hirdetés alapján foglalta le. Fia azért minden adandó alkalommal elismétli neki, hogy még véletlenül se adjon meg személyes adatot, bankkártyaadatot stb. ezeken a fórumokon, ha rendel is valamit, fizessen utánvéttel. Mindenesetre egészen bizonyos az, hogy ez a terület is hozzájárul ahhoz, hogy vidáman, szellemileg fitten és a világgal békében igazán jól tudja magát érezni így a nyolcadik x felé közeledve. 

  1. Példaképe soha nem volt. Mindig csak magára számíthatott. Figyelt másokat és igyekezett mások kárán tanulni. soha nem félt a munkától, sem otthon, sem a munkahelyén.
  1. Sajtótermékek közül a Hírlap, Szép Házak, amit kedvel: „azért olvasom, mert olyanokról írnak, ami  érdekel , a mindennapi életünkről és számomra is hasznos információkat tartalmaznak”
  1. Szépirodalom terén az életrajzi regényeket szereti, útleírásokat. Olvasás közben a főhős bőrébe bújva „éli” át ugyanazt és töltődik fel általa.
  1. tv program: „ismeretterjesztő csatornákat szeretem, új dolgokat tudok meg és tanulok belőlük. „ A politikai, hírműsorokat is szereti. A kalandfilmek is a kedvencei. Megnézi a sorozatokat is, csak azért, mert azokban kevesebb az erőszak.

5.      Kedvenc film: Felhőkarcolók árnyékában c. – egy fiatal pár életét kíséri végig. Romantikus film ez is, egy apáról, aki halála árán teljesíti a feleségének és gyerekeinek tett ígéretét, hogy vesz nekik egy kis házat.

6.      Imád kirándulni, táncolni, színházba járni, különböző programokra elmenni közösen a nyugdíjas társakkal.