Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Számviteli OKJ-s tanfolyamra készülő 70 éves hölgy

2011.03.04

Polonyi Petra: Számviteli OKJ-s tanfolyamra készülő 70 éves hölgy

2010.05.13  

Azért választottam az időskorúak tanulását, mert úgy látom, hogy az ő korosztályuk az, aki úgy gondolja, hogy nincs értelme már tanulniuk és kíváncsi vagyok, hogy beigazolódik-e az állításom. Emellett az életútjuk kifejtésére, lehetőségeikre és korlátaikra helyeztem a hangsúlyt. Szóba kerültek a formális és informális tanulási szükségletek és a tanulási motiváció is. Az interjút egybefogó szövegként foglaltam össze, ahol mindkét interjú végén egy összegzést készítettem az erősségeikről, gyengeségeikről, lehetőségeikről és korlátaikról. Az interjú végére csatoltam a kérdéseket, amely alapján összeállítottam a beadandót.

 

Először is tisztázni szeretném, hogy mi is az a formális és informális tanulás, illetve a kettő közötti különbséget. A formális tanulás a hivatalos oktatáson, tréningen alapul és végzettséget ad (diploma, bizonyítvány). Az informális tanulás a családban, a szociális és civil életben szerzett tudást jelenti. Ide tartozhat például a múzeumlátogatás is.

 

Emellett nagyon fontosnak tartom a tanulási motiváció megismerésének okát. A motivációk vizsgálata az andragógiában, a gyermekkori tanulás mellett a felnőtt- és időskori tanulási folyamatok megértésében, irányításában és hatékonyabbá tételében is kulcsfontosságú. A felnőttkori tanulás egyre fontosabb számunkra hiszen, a tanulás ma már nem korlátozódik a tankötelezettség korára, illetve a fiatal felnőttkorra, hanem minden életszakaszban jelentkező feladattá, mintegy életformává válik. [1.]

 

1.    Időskorúak interjúja:

Az interjút két 70 év feletti személlyel végeztem el. Az egyik interjúalanyom Erzsébet, aki 72 éves, a másik személy Irénke, aki 70 éves. Nagyon nagy különbség van a két interjúalany között. Irénke még fontosnak tartja az időskori tanulást, Erzsébet teljesen feleslegesnek tartja.

Először Irénke életpályáját szeretném ismertetni.

 

Irénke (70 éves):

 

Irénke vidéken született második gyermekként és 8 éves koráig ott is laktak. Nagyon jól kijött a családjával, mindig segítettek neki a problémákban. Mikor Irénke általános iskolás lett, akadt egy lehetőségük, hogy Budapestre költözzenek, amit ki is használtak. Az iskola után eljött a pályaválasztás ideje. Már gyermekkorában (3-4 évesen) megfogalmazódott benne, hogy pedagógus szeretne lenni, azonban szülei nem engedték neki, arra hivatkozva, hogy nem lehet megélni belőle, így másik hivatást kellett választania. Ebben nem sok beleszólása volt, mert a szülei és az osztályfőnöke szerették volna, hogyha ruhaipariba menne továbbtanulni, mert nagyon jó volt a kézügyessége, és jó tanuló is volt. Irénke végül a szülei hatására felvételizett a Varga Katalin Ruhaipari Szakközépiskolába, ahol leérettségizett és női francia szabó végzettséget szerzett. Az iskola végére megszerette a szakmát és úgy gondolta, hogyha már elkezdte, elvégzi a Ruhaipari Technikumot is. Ez egy nagyon meglepő fordulat volt számomra, mert azt gondoltam, hogy mivel ez egy ráerőltetett szakma, nem sok tanulási motivációja lesz. Ennek ellenére tovább akarta folytatni a tanulást. Ahhoz, hogy ruhaiparban dolgozhasson 2 év gyakorlatra volt szüksége, így elment dolgozni varrónőnek. A gyakorlati idő letelte után a bátyja beprotezsálta a Május 1. Ruhagyár Számító osztályára szervező operátor, diszpécserként. Egy év munkaviszony után felvették a Kulich Gyula Ruhaipari Technikumba, amit egy év alatt, 21 évesen fejezett be. Ez volt az az idő, amikor a párjával úgy határoztak, hogy házasságot kötnek. Nem sokkal ez után megszületett az első gyermekük, Edina, majd két múlva a második, László. Irénke nagyon pozitívan gondolt vissza ezekre az időkre, minden tökéletes volt. 6 év GYES után visszament dolgozni a Május 1. Ruhagyárba, viszont két műszakban kellett volna dolgoznia, amit a gyerekek miatt nem vállalt el, így a cégen belül bérszámfejtésen helyezkedett el. Ez volt az a pont, ami teljes mértékben meghatározta a további életét, ugyanis rájött, hogy ez az a szakma, ami valójában érdekli őt. Egy negatívum volt benne, hogy napi három órát kellett utaznia a munkahelyére, így kevés időt tudott tölteni a családjával. Úgy érezte eljött az idő, hogy váltania kell. 29 éves korában kilépett és felvették a Békásmegyeri Sütőipari Leányvállalathoz pénzügyi előadónak. 2 év után azonban ismét váltott, mert szakmai okokból nézeteltérése támadt a főkönyvelővel. Szerencsére hamar talált munkát a NOVÉP Gt-nél, szintén pénzügyi előadó pozícióban. Azonban a rendszerváltás után a cég átalakult Kft-vé, így már nem tudott működni és az összes munkavállalót elbocsátották. 1991-1993-ig munkanélküli volt, ennek ellenére Irénke pozitívan élte meg ezt a korszakot, mert többet tudott a gyerekeivel foglalkozni. A Munkaügyi Központ támogatásával kihasználta a lehetőséget és egy év alatt elvégezte a gazdasági ügyviteli asszisztensi szakképzést. Ez is mutatja, hogy az életében tartós motiváció lépett fel, amely az egész életen át tartó tanulásra kiterjed. Ekkor két tényező befolyásolta további életét. A bátyját korlátozottan cselekvőképessé kellett nyilvánítani. Ezen az időn úgy jutott túl, hogy a munkába vetette magát, de a bátyja betegsége a mai napig kihatással van az életére. Az építő jellegű azonban, hogy megtalálta az ideális munkahelyet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem gazdasági osztályán pénzügyi előadó pozícióban. 62 évesen innen ment el nyugdíjba. Nagyon szerette ezt a munkát, úgy érzi nagyon megérte a váltás. Viszont ezzel egy időben a házassága is elkezdett romlani. Nehéz időszakok kezdődtek az életében, a lánya is elköltözött otthonról, így csak a fiára számíthatott. Majd 42 évesen, sok év veszekedés után úgy határozott, hogy elválik férjétől. Idegileg teljesen kikészült, eladták a lakást és elköltöztek albérletbe. Kis idő múlva vett egy lakást Újpalotán, ahol egyedül lakik. Sajnos volt egy kis egészségügyi problémája, amikor is epekővel meg kellett műteni, de pár hét után rendbe jött. Már éppen kezdett helyrejönni az élete, amikor a bátyja felhalmozott több millió adósságot a lakásra, amit Irénkének kell kifizetnie, mert ő a tulajdonos. Ennek következtében a mai napig kilátástalan anyagi problémákkal küszködik. Mindezek ellenére nagyrészt elégedett életével, csak azt hiányolja, hogy nem végzett főiskolát és nem fejlesztette nyelvtudását. Emellett már része van a nagymama szerepben is, emellett szeret egyedül lenni, van két igaz barátja is, akikre bármikor számíthat. Sokat jár velük színházba, múzeumba kiállításokra. A nyugdíjas évei pozitívan telnek, utazgatással és olvasással tölti a legnagyobb részét.

 

Jelenleg boldog, a jövőbeni célja, hogy befejezze a pénzügyi-számviteli OKJ-s tanfolyamot, amit elkezdett. Kicsit tart tőle, mert már ilyen korban nehezen megy neki a tanulás, mert többször kell elolvasnia valamit, ha meg akarja jegyezni, de szeretné megcsinálni, ha már elkezdte. Ez is egy nagyon érdekes fordulat számomra, hiszen ez is bebizonyítja, hogy nem igaz, amit az időskorúak tanulási elszántságával kapcsolatban gondoltam. Szerencsére vannak már olyan időskorúak, akik még a nyugdíj után is fontosnak tartják a tanulást, ha másért nem, akkor a saját elismerésük szempontjából biztosan. Irénke is ezt a nézetet vallja és teljes mértékben egyetért az élethosszig tartó tanulással, mert ezáltal lesz teljesebb és gazdagabb az életünk. A tanulás számára az új ismeretekhez való hozzájutást jelenti. Emellett szerinte érdemes tanulni, mert változik a világban minden és követni kell ezeket a változásokat, ehhez viszont a legfrissebb ismeretekre van szüksége az embernek. Siker számára, hogy mindenki számíthat rá, így bárki szívesen fordul hozzá segítségért, ez ösztönzi a tanulásban is. Már része van a nagymama szerepben is, emellett szeret egyedül lenni, van két igaz barátja is, akikre bármikor számíthat. Sokat jár velük színházba, múzeumba kiállításokra. A nyugdíjas évei pozitívan telnek, utazgatással és olvasással tölti a legnagyobb részét.

 

Látszik, hogy Irénke az élete során sok akadályba ütközött, de mindenből ki tudott lábalni, és ezek ellenére is képes pozitívnak gondolni a további életét. Erősségének számít, hogy nagyon jó szándékú és segítőkész, mindenkinek szívesen segít, így bármikor fordulhatnak hozzá segítségért. Szerintem Irénke egy nagyon türelmes ember, ami egyrészről pozitív, azonban másrészről negatívnak mondanám, mert ahogy az életpályájából kiderül, hagyja folyni a maguk útján a magánéleti gondokat – például a bátyja problémáját - ahelyett, hogy mihamarabb megoldaná őket. Azt gondolom, hogy nagyon pozitív volt Irénke részéről, hogy nem kényszerítette bele magát abba a szakmába, amit igazából nem is szeret (ruhaipar), hanem 1-2 év után tudott és mert váltani. Sajnos sok ember ebbe a hibába esik bele, hogy nem merik vállalni, hogy ők mást szeretnének csinálni és inkább leélik úgy az életüket, hogy meg sem tapasztalják mi a jó számukra. Továbbá jó tulajdonságnak gondolom, hogy nincsen kétségbe esve az egyedülléttől és a nyugdíjas évektől, a hobbijának él. Ez nagyon jelentős tényező, mert a legtöbb nyugdíjas nehezen viseli az egyedüllétet. Szerintem ezek a programok segítik fenntartani a komfortérzetét.

 

Gyengeségének tartom a kitartását. Lehetősége volt, hogy ingyen tanuljon nyelvet a munkahelyén és fejlessze a pénzügyes tudását is, de nem tudta végig csinálni, arra hivatkozva, hogy ilyen korban már nehezen megy a tanulás. Az viszont egy nagy előrelépés, hogy a jövőbeni terveiben szerepel a számviteli iskola befejezése a saját öröme és mások elismerése szempontjából. Egy másik rossz tulajdonsága, amit Irénke említett meg, az időbeli pontatlanság. Néha teljesen elveszíti az időérzékét és előfordul, hogy mindenhonnan elkésik. Egy baráti társaságban egy ideig elnézhető, de ha egy fontos találkozóra, programra kell odaérnie, elég kellemetlen, ha az ember elkésik. Szerintem egy olyan programot kellene kitalálnia, ahová mindenképpen pontosan kell odaérnie, mert ha elkésik, az kínos. Például, hogy többet járjon színházba. Így talán megtanulja a pontosságot és fejleszti az informális tanulási lehetőségeit. Emellett ajánlanék neki egy angol tanfolyamot is, mert ezzel az egyik hiányosságot letudná az életéből, illetve a pontosságán is javíthatna.

 

Veszélyesnek, erős fenyegetésnek érzem az adósságát, mert ha nem talál valamilyen megoldást az anyagi problémákra valószínű, hogy el kell adnia a lakását, amelyben a bátyja él, viszont őt nem tudják hol elszállásolni. Azt gondolom, hogy ez is a gyengeségének írható le, mert hamarabb meg lehetett volna előzni ezt a problémát, ha korábban el kezd foglalkozni az üggyel. Emellett veszélyesnek tartom a tanulás kapcsán az iskolatársak hozzáállását. Úgy érzem ez elég erős visszatartó erő lehet számára, hogy a „diáktársai” lenézik őt a kora miatt.

 

Lehetőségének tartom az iskola elvégzését, mert ezzel az önbizalmát és az elégedettségét is növelhetné. Egyértelmű, hogy a tanulási képességhez szükség van kulcskompetenciákra, amellyel az interjúalany rendelkezik. Szerinte azért volt sikeres a tanulásban, mert megvan benne a jó kommunikációs készség, szeret csapatban dolgozni, emellett rugalmas. Nyitott a többi ember felé. Ezen kívül előnyére válhat az egyedüllét, mert mindenféle olyan dolgot megcsinálhat, amire egy aktív munkaképes embernek nincsen ideje. A további tanácsom az lenne, hogy hobbi szinten újra varrhatna, mert az egyik sikere életében az első ruha megvarrása volt.

 

 

 

 

Erzsébet (72 éves):

 

Erzsébet is vidéken született, de már 14 éves korában Budapestre költözött a nagyobb elhelyezkedési lehetőségek miatt. 14 éves korában elvégzett egy Szövőipari Technikumot, ahol virágkötő-és szövőnő végzettséget szerzett. Nagyon jó tanuló volt, mindenben motivált volt, amiben csak lehetett részt vett. Gyorsan és könnyen fogott az agya, de mivel nagyon szegények voltak, úgy gondolta, hogy nem tanul tovább, hiszen a pénzre akkoriban nagyon szüksége volt, így 15 éves korától elment dolgozni a Tungsram Rt-hez szalagmunkára. Az évek folyamán teljesen felfejlődött és az utolsó éveiben minősítő munkát végzett. Nagyon jó volt a munkahelyi társaság és Erzsébet úgy érezte, hogy nincs szüksége további tanulásra, hiszen megtalálta a megfelelő munkát maga számára. Ez volt a legnagyobb siker életében, hiszen minden kitüntetést megkapott úgy, hogy még jól is érezte magát a munkahelyén. Úgy gondolta, hogy nem az a fontos, hogy az ember mit dolgozik hanem, hogy milyen társaságban végzi azt a munkát. Őt mindig ez motiválta. Az egyetlen, amit nem szeretett az a három műszakos munkarend és a 7 napos munkanap volt, mert emellett nem sok szabadideje maradt önmagára és a családjára. 23 éves korában ment férjhez, és 12 év próbálkozás után született egy kislányuk, aki azóta már 35 éves. Erzsébet 25 éves korára már túl volt egy építkezésen is. Sajnos, amikor 40 éves lett, édesanyja teljesen lebetegedett, fekvőbeteg lett és 1 év ápolási segélyen volt otthon vele. A férje ebben az időben nem dolgozott, emellett alkoholizálni kezdett, és 4-en egyetlen fizetésből éltek. Nagyon nehéz idők voltak ezek a számára, majd 1 évvel később édesanyja elhalálozott. Úgy érezte férjével sem mennek jól a dolgok, így 50 éves korában elváltak, és elköltözött Dunakeszire a lányával. Azóta rendben megy az élete, bár úgy érzi, hogy a nyugdíjas évek teljesen leépítették őt lelkileg. Hiányzik neki a társaság, a jó hangulatú munkahelyi környezet. Úgy érzi teljesen kiszakadt ebből a körből és még ennyi idős korában is szívesen dolgozna. Erzsébet egy igazi örökmozgó. Ez lehet az oka annak, hogy ennyi otthon töltött idő után sem tudja teljes mértékben lekötni magát, még mindig nem tudja elfogadni, hogy nyugdíjas. Szeretne valami hasznosat kezdeni a további életével, de még nem jött rá az igazi hobbijára. Szabadidejében főz, könyvet olvas, úti filmeket néz és a kutyájával a Dunára jár sétálni, a barátokkal bográcsozni. Az egészségügyi állapota rendben van, apróbb problémák fordultak csak elő. Úgy érzi elégedett eddigi életével, semmin sem változtatna, ha megtehetné. Egyedüli gyengeségének az idegességet gondolja. Célja a jövőre nézve a békés, nyugodt öregség.

 

Amikor a tanulásról kérdeztem, nagyon pozitív gondolatokat ébresztett bennem. Erzsébet sokat néz természet-és tudományos műsorokat, amelyekből sokat tanul. A tanulás számára nagyon lényeges attól függetlenül, hogy neki nem adatott meg a lehetőség, hogy részt vegyen benne. Szerinte a tanulás egy állandó, folyamatos érdeklődés minden téma iránt. Úgy gondolja, hogy teljesen kitárul a világ az emberek előtt, ha tanulnak. Véleménye szerint a hozzáállása, a munkaszeretete és a kollégák motiválták legjobban a tanulásban, nem utolsó sorban a pedagógusok is. Hozzá tette, hogy az ő idejében sokkal jobbak voltak a tanulási feltételek, mert nem korlátozták le ennyire a tanárokat, sokkal szigorúbbak voltak, így jobb ember lett belőlük, mint manapság. Továbbá azt gondolja, hogy a mai világban egyre fontosabb a tanulás, és nem árt, ha az ember több mindenhez ért. Erzsébet is egyetért az élethosszig tartó tanulás koncepciójával, hiszen a tanulással csak jót tesz az ember önmagának és másoknak is.

           

Erzsébet erősségének tartom, hogy nagyon kitartó a munkában és az életben egyaránt, hiszen 43 év munkaviszony után innen ment nyugdíjba 10 évvel ezelőtt és még mindig úgy érzi, hogy folyamatos teendői vannak, nem hagyja elhagyni magát. Ez nagyon fontos tényező ebben a korban.

 

Gyengeségének érzem a továbbtanulását. Úgy érzem nagyobb lehetőségek álltak volna előtte, ha egy pár évet rászán az életéből. Tanulni már semmiképpen sem szeretne, úgy érzi nem éri meg és már biztosan nem értené meg az elvontabb, bonyolultabb ismereteket. Dolgozni már úgysem fog, az önbecsülés nem olyan fontos számára, hiszen neki az volt a fontos, hogy több mint 40 éven keresztül elismerték a munkáját és mindenki felnézett rá, szívesen fordultak hozzá segítségért.

 

Mivel mindig akad valamilyen teendője, lehetőségének tartom, hogy egy kisebb kertes házba költözzön és kertet gondozzon. Erzsébet nagyon fürge, szeret a természetben lenni és úgy gondolom, hogy ez elég nagy lehetőség lenne számára, ha le tudná foglalni magát a kert szépítgetésével. Emellett egy új hobbinak tartom a varrást. Világ életében szeretett szőni, varrni, így azt tanácsolnám neki, hogy a leendő unokáinak és a kutyájának varrhatna egy-két ruhadarabot. Továbbá mivel szabadideje engedi, eljárhatna buszos kirándulásokra, ahol még több barátra tenne szert. Úgy érzem ezek a komfortérzetét megőrző programok segíthetnének az életfelfogásán, motivációján is.

 

Veszélyesnek érzem a motivációit. Az interjúból kiderül, hogy még mindig nagyon jó társasági életet él, ez mégsem volt elég a tanulási motivációhoz. Szerintem Erzsébet ettől függetlenül jónak érzi az életét, mert a munkájában sosem voltak komolyabb problémák, előfordult, hogy a főnöke tőle kért tanácsot révén, hogy ő dolgozik ott a legrégebb óta. Azonban 72 év alatt sok része volt az informális tanulásban, hiszen sok helyen járt, sok minden látott, tanult az életben, a szülei pedig az életre nevelték.

 

 

IRODALOMJEGYZÉK

 [1.] H:\ELTE\2. félév\Szociálandragógia\Tanulási motiváció\A felnőttkori tanulás motivációi -- Felnőttkori tanulási képességek Bajusz Klára

 

INTERJÚ KÉRDÉSEK

 

 

  1. Meséljen életéről! Mit tanult/dolgozott?
  2. Hogyan emlékszik vissza pályaválasztási folyamatára? Volt-e külső befolyásoló tényező?
  3. Mennyire volt motivált az iskolában?
  4. Ön számára mit jelent/jelentett a tanulás?
  5. Van esetleg korlátozó tényező a tanulásában?
  6. Mi segítette legjobban a tanultak elsajátításában?
  7. Ön szerint mi a tanulás?
  8. Ön szerint miért érdemes tanulni?
  9. Változtatott-e munkahelyet/foglalkozást? Milyen okokból?
  10. Hogyan definiálná a sikert Önmaga számára?
  11. Milyen sikerei és kudarcai voltak életében?
  12. Részt vett-e valamilyen továbbképzésen?
  13. Mit tart személyes erősségének és gyengeségének?
  14. Van-e valamilyen hobbija? Mik azok?
  15. Elégedett-e eddigi életével?
  16. Tervezi, hogy tanul még?
  17. Mi a célja a jövőre nézve?
  18. Egyetért-e az élethosszig tartó tanulás koncepciójával?

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.