Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vincze Renáta: Tanulási motivációk és lehetőségek vidéken

2012.05.28


A úr 72 éves ügyvéd, ügyvédi családból származott, Mátészalkán született.

Más nem is lehettem volna, csak ügyvéd. Édesapám és nagypapám is az volt. A véremben volt, így hát ügyvéd lettem.” – kezdte életútját mesélni az úr, nem túl lelkesen. Őszintén elmondta, mindig is tanító szeretett volna lenni, két kisebb testvérét is mindig tanítgatta. De mint legidősebb gyermek, az ő feladata volt a családi „ereklye” továbbvitele, így már születésekor eldöntött tény volt, hogy ügyvéd lesz. Az iskoláit Mátészalkán járta ki, majd édesapjához hasonlóan a jogi tanulmányait Budapesten, az ELTE Állam- és Jogtudományi karán végezte. Budapestet nem szerette, ezért is költözött az egyetem befejeztével rögtön Fehérgyarmatra. Nem szerette a városi nyüzsgést, bár a kulturális lehetőségeket az egyetem melletti szabadidejében maximálisan kihasználta, de nem szívesen emlékszik vissza ezekre az évekre. Sok összetűzése volt a családdal is, mert nem akart ügyvéd lenni. Aztán szépen lassan megszerette a szakmát, ha már vidéken végezhette. Családot alapított és ügyvédi irodát nyitott. A környéken elfogadott ügyvéd lett, akihez szívesen jártak az emberek a gondjaikkal, megoldandó ügyeikkel.

A szakmai tudás olyan dolog, melyet az egyetem után is fejleszteni kellett-kell, hiszen a jog folyamatosan változik. Folyamatosan frissíteni és karbantartani kell.” Több egyetemi hallgatótársával tartja mai napig is a kapcsolatot, eleinte hosszú levelekben osztották meg egymással az érdekes ügyeiket, majd az idő előrehaladtál meg kellett tanulni az internet adta lehetőségeket is. A változásokra nyitottnak kell lenni.Így ma már az interneten keresztül leveleznek egymással. Szintén az internetnek köszönhetően, ma már könnyen nyomon tudja követni a jogszabályváltozásokat. Kezdetben folyóiratok, illetve szakmai levelek váltásával követte nyomon. Folyóirat például a Jogtudományi Közlöny. Részt vett több konferencián, illetve fórumon is az évek során. Hogy mit tanult a nyertes és vesztes ügyekből? „Mindig alaposan körül kell járni az adott dolgot, minden követ megmozgatni és nem lesz lehetetlen. Sosem szabad feladni.”

Ma is járnak hozzá ügyvédek a környékről szakmai tanácsért, amire nagyon büszke és örül neki, mert így szinten tudja magát tartani. Sokat olvas, most pedig a legjobban a politikai élet köti le. Azonban sok időt fordít a családjára, van egy lánya, aki Németországba ment férjhez, nemrég született meg első unokája is. A közeli jövőbeli tervek között szerepel, hogy feleségével kiköltöznek Németországba a lányukhoz közel, hogy tudjanak neki segíteni. Egy dolog van, ami miatt ez még várat magára, hogy sem felesége, sem ő nem beszél németül. Annak idején oroszul tanultak mindketten, mai napig szoktak otthon beszélgetni oroszul, hogy felelevenítsék. Nemrég beiratkoztak egy nyelviskolában, ahol eleinte kellemetlenül érezték magukat, mert mindenki sokkal fiatalabb volt, de mostanra nagyon megszerették. „Bámulatos, ahogyan a fiatalok felnéznek ránk, hogy még ebben a korban is tanulunk. Sajnos kicsit nehezebben megy már a tanulás, de mindenki nagyon türelmes és segítőkész velünk. Nagyon szeretünk a feleségemmel járni, igazi kikapcsolódás és így közelebb érezzük magunkhoz a fiatalok életét. Talán így majd jobban megértjük, hogy miért engedjük el az unokánkat majd a barátaival késő estig” – tervezgeti az unokája nevelését nevetve.

Nemcsak nem formális keretek között tanulnak, hanem informálisan is. „A tanulás az élet velejárója, nem hiába a híres mondás is, hogy jó pap holtig tanul.” Ő is tanult az egyetem után is, hogy családjának mindent meg tudjon adni, ezért mezőgazdasági munkákba is fogott az ügyvédi hivatás mellett. „Először mint segítő jártam el gyermekkori barátomhoz segíteni a földeken. Vetettünk, szántottunk, arattunk. Igyekeztem eltanulni csínját-bínját, majd földet vásároltam és magam is nekiláttam a mezőgazdasági munkáknak. Búzát, kukoricát vetettem, arattam, majd később gyümölcsösöket telepítettem. Errefelé nagyon jó áron vásárolták fel az almát, így több hektár almafást vásároltam még a 70-es és 80-as évek környékén. Emlékszem, még könyvet is olvastam, hogyan kell metszeni a fákat, de csak az irodámban olvastam. Lányom mindig felnézett rám, és azt hitte, mindent magamtól tudok. Így nem mertem neki elmondani a titkom, hogy mástól tanultam és olvastam is. Ma már tudja, hogyan lehet az ember igazán okos. Nagyon büszke vagyok rá. Okos nő lett belőle, és ő már bármi lehetett, ami szeretett volna. Így orvos lett, szerelme pedig egy német férfi. Kezdetben nem örültünk, hogy külföldre ment egy férfi utána.”

 

 

Ahogyan látszik, a tanulás szeretetét mindenképp megtanulta a szüleitől és ő is továbbadta lányának. Folyamatosan fejlesztette magát, egyszerre több lábon is próbált megállni, nagy sikerrel. De folyamatosan tanult, hiszen másképp nem érhette volna el mindezt az életében. Ma is fejleszti magát, megtanul egy idegen nyelvet, hiszen tanulni sohasem késő. Aktív tagjai a helyi nyugdíjas klubnak, akikkel kirándulni járnak, színházba és olvasó köröket is tartanak. Az az igazság, hogy imádok nyugdíjas lenni, az én kis feleségem is. Sokkal több időnk jut egymásra és azokra a dolgokra, amiket igazán szeretünk. Ez a legszebb kor az egész életünkbe.”

 

 

 

A 78 éves hölgy 1934-ben született Matolcson (ma Tunyogmatolcs) paraszti családban.

A háborút és a forradalmat még gyermekként illetve tiniként élte meg. Ezekről az évekről homályos, egy-egy életkép maradt meg neki. A zűrös időszak miatt az elemi iskola első hat osztályát járta csak ki, utána beállt a földekre dolgozni. A származása illetve a foglalkozása miatt, nem köthetett házasságot élete szerelmével, így fájdalmas búcsút vettek egymástól. Ezután úgy határozott, hogy felköltözik a nagyvárosba, Budapestre és szerencsét próbál. Budapesten egy nyomda konyháján dolgozott szakácsként 1 évig, amikor egy váratlan vakbél-gyulladás miatt haza kellett mennie, szülei pedig nem engedték vissza. A budapesti hónapjaira ma is szívesen gondol vissza, úgy gondolja, ha nem szól közbe a sors, akkor teljesen más élete lehetne. A nyomdai konyhán először mosogatóként kezdte, majd folyamatos tanulással növekedett a konyha megtisztelt tagjai közé, mint szakács. Rengeteg barátot szerzett itt, és habzsolta a város adta színes lehetőségeket. Ekkor járt először színházban, mely élete egyik legkedvesebb emlékei közé tartozik.

Hazaköltözése után ismét beálltak életében a szürke vidéki hétköznapjai. Megismerkedett kedvesével, akivel 40 évig éltek boldog házasságban, a férj elhunytáig. Szülőfalujában immár iskolai segédként dolgozott, takarított, karbantartott, a konyhán dolgozott, illetve a gyerekek szabadidős programjainak szervezésében is részt vett. Úgynevezett „mindenes” lett az iskolában. Két gyönyörű leánynak adott életét, akiket bátorított a tanulásra, igyekezett számukra minden olyan lehetőséget biztosítani, amit az ő szülei neki nem tudtak anyagi okok miatt. 1970. május 14-én a Szamos folyó kiöntött, házukat elsodorta, oda lett az egész életük. Gyermekeit az árvíz előtt kitelepítették, a hölgy férjével együtt pedig megpróbálta menteni a menthetőt, sajnos összedőlt a házuk, odalettek a házi állataik is, minden, amiért eddig éltek.

Ezután óriási lélekjelenlétre volt szükségük, újjá kellett építeniük az életüket a semmiről. Férje a helyi bolt üzletvezetője és könyvelőjeként igen okos ember volt, így neki köszönhetően ismét talpra tudtak állni. Felépítették a mai is álló házukat, melyet azóta sem hagyott el a hölgy, két kezük munkáját. A férjének köszönheti, hogy a faluban az első felépült házak között volt a sajátjuk is.Nagyon okos volt a férjem – emlékszik vissza. Folyton eljárt különböző körökbe, imádott sakkozni is. Gyakran árt a közeli városba - ma már továbbképzésnek mondanánk – fejleszteni a könyvelési tudását is. Folyton olvasott, és rengeteg könyvük van mai napig. A hölgynek sosem volt elég ideje a háztartás fenntartása, a gyermekek nevelése és az iskolai teendők között az olvasásra. Sokkal inkább az aktív, tettekkel dús életet preferálta. Elmondása szerint, ő is járt a falu asszony köreibe (tengeri hántás, hímezés).  A hölgy magát nem tartja „okosnak”, pedig ő is maximálisan kihasználta a tanulási lehetőségeit a szabadidejéhez mérten. Eljárt önképző körökben, illetve folyamatosan informális formában tanult. Később a lányai férjhez mentek, férje pedig elhunyt, és elkezdte nyugdíjas éveit. Nyugdíjas évei kezdetén maximálisan három unokájáért élt, a lányainak segített a háztartásban, a gyermekek nevelésében. Szívesen emlékszik vissza, hogy amikor unokái elkezdték az általános iskola első osztályát, az írást-olvasást, őt tanítgatták a gyermekek, mert az évek során megkopott a hölgy íráskészsége, így újra kezdte tanulni. Az utóbbi években már egészségi állapota annyira megromlott, hogy nem tud aktívan segíteni, ő szorul gyermekei, unokái segítségére, amit igen nehezen visel. Rengeteget tévézik, mert másképp sajnos már nem tudja eltölteni idejét. Különböző műsorokat néz, imádja az úti filmeket, mert úgy érzi, így ő járt ott. Sokat szokott jegyzetelni is, ha hall valami olyan témát, ami érdekelhetné a gyermekeit és az unokáit is. Így próbál naprakész lenni a világ dolgairól, híreiről. Sajnos a mobiltelefon adta lehetőségeket még nem sikerült elsajátítani, így megmaradt a hagyományos vezetékes telefonnál, ez volt a legutóbbi tanulási kudarca. Nem vagyok már fiatal, ezeket az új gépeket nagyon nehezen tudom megtanulni. Kezdetben a mikrohoz is leírta a lányom, mit mikor nyomjak meg. Ma már tudom használni anélkül, tényleg jó találmány. De a mobiltelefon, pici gombjait és betűit nem az én rossz szememnek találták már ki. Majd egyszer hátha sikerül megtanulnom, remélem még megélem. – mondta a végén kacagva a hölgy.

 

 

Mindkét interjú alany, nagyon segítő kész volt és igazán érdeklődően fogadták a kérdésemet, tetszett nekik, hogy az idősek tanulási lehetőségeivel is foglalkoznak már a mai világban.Búcsúzóul az ügyvéd szavait idézném:

Az egész élet egy tanulás, folyamatosan tanulnunk kell, hogy lépést tudjunk tartani a világgal. Ezért hát tanulunk életünk végéig.”