Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Carol B. Cox műveinek feldolgozása

2012.06.04

Carole B. Cox
- Az írónőről röviden

 

Carole Cox a Fordham Egyetem Társadalomtudományi Karának professzora, kiemelten a szociális munkás szakon munkálkodik. Az Amerikai Gerontológiai Társaság ösztöndíjas kutatója és több mint 50, az öregedést és gondozást több szempontból is megközelítő szakmai cikk és tanulmány szerzője. Szakterülete a gerontológia és a szociális eljárásmód. Főként a szolgáltatások hasznosításával, illetve annak etnikai és kulturális aspektusának összefüggéseivel foglalkozik. Kiterjedt kutatást végzett az Alzheihmer kórral küzdők gondozásával, speciális igényeikkel, és a nekik nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban, külön figyelmet szentelve az etnikumi sajátosságokra. Érdeklődése és kutatási témája a gondozás kapcsán kiterjedt a nagyszülők, mint unokájuk felnevelői témájára is és több tanulmányban, illetve két könyvében is foglalkozik az öregedő társadalom problémáival.

 

Könyvei:

Empowering Grandparents Raising Grandchildren: A Training Manual for Group Leaders (Springer Publishing, 2000; ) = A nagyszülők unoka-nevelő képzése: tréning anyag csoportvezetőknek,

To Grandmothers House We Go and Stay: Perspectives on Custodial Grandparents (Springer Publishing, 2000) = A nagymama háza, ahova megyünk és maradunk: A nagyszülőnél töltött idő perspektívái,

Home Care: In International Perspective (Greenwood, co-author Abraham Monk) = Otthoni gondozás – egy nemzetközi perspektívából,

The Frail Elderly: Problems, Needs, and Community Responses (Auburn House) = A törékeny idős – problémák, igények és közösségi reakció, Ethnicity and Social Work Practice (Oxford University Press, co-author, Paul Ephross,

Community Care for an Aging Society: Policies and Services, (Springer Publishing, 2005.) = Közösségi gondozás az öregedő társadalomban: irányvonalak és szolgáltatások

 

 

 

Fábián Zsófia

Carole B. Cox: Community care for an aging society:

issues, policies, and services

Közösségi gondozás egy öregedő társadalomban:

témák, irányvonalak és szolgáltatások

 

Carole B. Cox könyve egy olyan problémára hívja fel a figyelmet, amire ma – bármennyire is hangoztatjuk – nem figyelünk még eléggé: az öregedő társadalom problémájára. A könyv előszavában az írónő hangsúlyozza, hogy az új évszázad új társadalmat hoz: az idős emberek száma várhatóan megkétszereződik az elkövetkező harminc évben. Az egészségügy fejlődése és a várható élettartam növekedése természetesen összefügg, ehhez azonban mindennek alkalmazkodnia kell – elsősorban a társadalomnak és a közösségeknek, új és magasabb szintű ápolási feladatokkal.

Az írónő hangsúlyozza, hogy az lenne a legjobb az időskorúaknak, ha minél tovább közösségben, illetve családjuk körében maradhatnának. A legkevésbé kedvező, ha gondozó otthonokba kerülnek, hiszen az idős emberek szeretnek megszokott környezetükben maradni, minél tovább önfenntartónak ismerni önmagukat – ezért van szükség alternatív utakra az idősek gondozásában, ezért kap egyre nagyobb szerepet a közösségi gondozás.

Ezzel kapcsolatban azon az egyetemi órán, ahol kiveséztük Carole B. Cox könyvét, egy érdekes párhuzamot vontunk a csecsemőkor és az időskor között. Feltételezzük, hogy párhuzamba állítható a születés és a halál – hiszen az egyik nincs a másik nélkül – ez esetben pedig valóban furcsa, hogy míg egy csecsemőt ideális esetben az egész család izgalomban fogad, próbálnak készülni az ellátására, a hiánytalan gondozására, addig az időskorúakat gyakran otthonba teszik ahelyett, hogy gondjukat viselnék.

Természetesen ezek nem ilyen egyszerű folyamatok, az órán több olyan szempont is elhangzott, ami azokra a tényezőkre hívta fel a figyelmet, melyek befolyásolják egy idős ellátását. A születés esetében például tudjuk, hogy körülbelül kilenc hónapunk van felkészülni, míg az öregedést korántsem lehet ilyen világos időkeretek közé beszorítani. Továbbá szóba került a mai attitűd is, hiszen egyrészt kevesebb többgenerációs család él együtt, illetve a halálhoz való hozzáállás is sokat változott.

A továbbiakban a könyvben található első tanulmányt taglaljuk bővebben.

 

 

Community care for an aging society

Közösségi gondozás egy öregedő társadalomban

 

Amint már arról a bevezetőben is olvashattunk, egy idősödő társadalomban élünk. Számokban ez a következőt jelenti: 2000-ben az USA-ban 13%, azaz 35 millió ember volt 65 fölött. 2030-ra ez várhatóan 70 lesz, a 85 fölöttiek száma egyre nő. A hátránnyal, azaz valamilyen akadályozottsággal (disability) élő 65 év fölöttiek száma pedig triplázódni fog 2020-ra. Az egészségügy fejlettségének köszönhetően azonban ők is még sokáig élhetnek, ennek következtében ápolásra is szükségük lesz.

Az írónő megjegyzi, hogy társadalmi kihívásnak tűnik egy olyan közösség kiépítése, aki gondot visel az idős emberekre úgy, hogy ők mindamellett otthon érezzék magukat, esetleg még függetlenek is maradjanak saját lakásukban.

Azokat, akik ellátásra szorulnak, a tanulmányban a következőképp definiálják: olyan testi és szellemi fogyatékossággal élők, akiknek segítségre van szükségük önmaguk minimális szintű ellátásához is. Ezalatt főként olyan mindennapi tevékenységeket értenek, mint a mosdóhasználat, a fürdés, az öltözködés, vagy a séta. Egyik másik megközelítés szerint, melyet szintén ismeretet a tanulmány, hátrányos helyzetű ember az, aki úgy érzi, hogy segítségre, gondozásra van szüksége.

A hátrányos helyzetűek száma korral együtt nő (USA adatok, 2000):

-        26,1% 65-74

-        45,1% 75-79

-        73,6% 80-

Kivételként említik meg a magasabb végzettséggel rendelkezőket, hiszen őket valószínűleg bizonyos szintű egészségvédelmi tanácsokkal és oktatással is ellátták az intézmények. Az órai beszélgetésben itt az andragógus szerepek szempontjából vizsgálva a kérdést megállapítottuk, hogy erre mindenképp hangsúlyt kellene fektetnie tudományágunknak, hiszen a felnőttoktató, a felnőttképző is kellene, hogy foglalkozzon ilyen és ehhez hasonló tudás-népszerűsítéssel.

A demencia egyik leggyakoribb formájáról, az Alzheimer kórról is olvashatunk a fejezetben. Ennek kapcsán az írónő hangsúlyozza, hogy fontos, hogy időben észrevegye a család a tüneteket, hiszen ha előbb diagnosztizálják a betegséget, a család is könnyebben alkalmazkodik és talán nem szükséges rögtön intézetbe adni a beteget, maradhat otthoni környezetében, ahol biztonságban érezheti magát. Az Alzheimer tehát általában egyensúly instabilitással kezdődik, illetve problémákkal olyan mindennapi tevékenységekben, mint vezetés, vásárlás, útvonalak megjegyzése séta közben. Ahogy a betegség kiterjed és az agyi idegek károsodnak, a beteg folyamatosan segítségre szorul önmaga ellátásában, míg a betegség végén már egyáltalán nem képes ellátni önmagát, csak segítséggel.

A másik nagy terület, amire a tanulmány írója szerint nagy figyelmet kellene fordítani, az a depresszió. Egy 1998-as felmérés szerint a következő mértékű megbetegedéseket mérték fel kor szerint:

-        15%: 65-79

-      21%: 81-84

-      34%: 85-

A betegség korai felismerésének fontosságát itt is kiemelte az írónő. A következő tünetekre figyelhetünk oda: fogyatékosságok a fizikai tevékenységekben, nincs megfelelő szociális támogatás, pszichotikus drogok használata. A depressziós idős ember kevesebb fizikai tevékenységet végez, kevés kapcsolata van, épp ezért segíthet nekik sokat a szociális munkások hálózata. Egyes nézetek a depressziót a betegeskedéshez és a fizikai állapot romlásához kötik, tehát ezeket teszik meg oknak, amiért az idős emberben az az érzés jelenik meg, hogy már nincs szükségük rájuk a világban.

A közösségben való részvétel lehetőségének megteremtésében nagy szerepet játszik az egészségügy. Az idősek nem kapnak magasabb szintű ellátást (primary care), így ők maguk és hozzátartozóik is kevésbé veszik észre a bajokat időben, nem értesülnek a lehetőségeikről, és nem tudják megállítani a folyamatokat egy olyan szinten, ahol még nem kellene egyből otthonba adni az időskorút.

A harmadik nagy terület az ízületi megbetegedések, illetve gyengeség, ami főként a fizikai munkát végzettek körében található meg szignifikánsan. Az ízületi problémák rengeteg problémát okoznak, hiszen nem javulnak, holott nagy szükség lenne az erőre: ágyból kikelni, sétálni, unokát emelgetni, stb. Nagy veszélye, hogy gyengeséget okozhat, amiből könnyen lehet esés, és mint jól tudjuk, egy combnyaktörés végzetes lehet már idős korban. Az írónő felhívja a figyelmet éppen ezért a tornára, kifejezetten pedig a gyógytornára. Már heti egy alkalom is sokat segíthet – vallja. Továbbá kiemeli, hogy tanulmányok igazolják, hogy az egészséges életmódot folytatók egészségesebbek maradtak, hiszen birtokában voltak annak a tudásnak, ami segítette őket ebben.

Az órai beszélgetés során ezt a kérdést fejtettük ki leginkább. Mit tehet egy andragógus ennek segítésére? Mielőtt minden munkát és felelősséget áthárítanánk a szociális munkásokra, gondolkozzunk el azon, hogy kinek a feladata tájékoztatni, ismeretet átadni az időskorról a felnőtteknek? Illetve a kevésbé jól értesült egészségügyi dolgozókat is tovább kell képezni, esetleg külön kurzusokat nyújtani számukra, ahol kiemelten az időskorúak és jellemző betegségeik megbeszélése kerülne előtérbe. Így vissza lehetne szorítani azokat a félrediagnosztizálásokat, amikor a belgyógyász az „éveknek” tudja be a problémákat és tüneteket ahelyett, hogy kivizsgálásra küldené a beteget. Az USA-ban jó példa ennek a helyzetnek a kezelésére a Medicare egészségügyi-folyamat szervező, ami hálózatot épít ki, képzéseket biztosít mind az időskorúak, mind családjaik számára a pontos tájékoztatás érdekében.

Összefoglalva tehát elmondható, hogy az andragógusoknak várhatóan nagy szerepe lesz az egészségtudatosság és tudásismeret kiépítésében és fejlesztésében, főként az öregedő társadalomra való tekintetben. Az órán még egy markáns gondolat alakult ki a résztvevők körében: fontos az élményadás, hogy az időseket közösségbe vonjuk, programokat szervezzünk, melyeken élményeket szerezhetnek és jól érzik magukat. Náluk már különösen fontos, hogy a „pillanatnyi örömökre” helyezzük a hangsúlyt. Az élmény az, amit nem vehetnek el tőlük, adhatnánk ennél értékesebbet?

 

 

Chajnáczki Andrea

 

Social work and dementia

Szociális munka és demencia

 

Maga a demencia szellemi hanyatlást jelent. Egy idegrendszeri megbetegedés, melynek lényege, hogy visszafordíthatatlan elváltozások jönnek létre az idegsejtekben. Jellemzője a a memória, a gondolkodás, a figyelem, a térben és időben való tájékozódás zavara. Mindezekhez a tünetekhez társul a társadalmi, munkahelyi funkciók zavara.

 

Cox a tanulmányában felhívja a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok lakossága rohamosan öregszik. 2004-ben a lakosság 12,4%-a 65 éves vagy idősebb, 2030-ra pedig várhatóan 20%-ra nő ez a szám. Ennek alapján a Social Work Education tanácsa szerint 2030-ra 60-70 ezer gerontológiai szociális munkásra lesz szükség. Ezek a diplomások a speciális tudásukkal, kompetenciáikkal, szakértelmükkel képesek lesznek arra, hogy segítsenek megbírkózni a demenciával küzdőknek.

 

A demencia nem feltétlenül része az öregkornak, arra utal. Hogy a mentális funkciók közül két vagy több területet elveszít az ember (pl.: nyelv, memória, látó és térérzékelő képesség és ítélőképesség), tehát az élet mindennapi területeire is kiterjed.

 

A demencia leggyakoribb területe az Alzheimer-kór. Az Egyesült Államokban jelenleg több, mint 4,5 millió embert érint, vagyis a 65-74 év között 20%, 75-84 év között 19%, 85 év fölött pedig a társadalom 47%-a szenved Alzheimer-kórban. Várhatóan 2050-re 11-16 millió embernél fogják diagnosztizálni ezt a betegséget. A legújabb felmérések szerint az amerikaiak úgy gondolják, hogy a rák után az Alzheimer-kór a legfélelmetesebb az öregek körében.

 

Megérteni a demenciát

 

A demencia tehát akadályozza az egyént a mindennapi életében való normális működésében, hatással van a szellemi képességeire, gondolkodásra, emlékezésre, indoklási képességre. Fontos felismerni, hogy az öregedéssel járó kognitív változás, lassulás, a memória romlása nem feltétlenül vezet demenciához. A szociális munkásoknak is szem előtt kell tartaniuk, hogy bár a demencia igen elterjedt, az idősebb korosztály körében, nem feltétlenül szükséges velejárója.

 

A demencia tünetei

 

A megbetegedés lassan, fokozatosan alakul ki. Sokszor előfordul, hogy a beteg családja az első tünteket a természetes öregedésnek vagy valamilyen súlyos lelki megterhelésnek tulajdonítja: A tünetek azonban egyre fokozódhatnak. A tünetek közé tartozik a feledékenység, hogy a beteg megfeledkezik a szokásos tennivalóiról, a mindennapos tevékenységek elvégzése sok időt vesz igénybe, előfordulhatnak személyiség- és hangulatváltozások, beszűkül a koncentrációkészség, leépülnek az intellektuális képességek, alapvető tevékenységeket képtelen végrehajtani (öltözködés, mosakodás), a régi emlékeket elfelejtik, az újakat pedig nem képesek megjegyezni.

 

A demencia kialakulásának okai

 

Vannak körülmények, melyek demenciaszerű tüneteket produkálnak (depresszió, alkohol, droghasználat, hormoningadozás). Ezen esetekben, először fel kell ismerni, hogy mi az ok és kezelésre van szükség, amely után a demenciaszerű tünetek elmúlhatnak. Ilyen visszafordítható okok lehetnek a szív- és érrendszeri betegségek, epilepsziás rohamok, mérgezések, hiánybetegségek, alkoholizmus, daganat, fertőzések. A demencia 80%-a visszafordíthatatlan, tehát terápiás beavatkozással sem érhető el állapotjavulás. Irreverzibilis ok lehet az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór és a Creutzfeldt-Jakob betegség.

 

Az Alzheimer-kór

 

A demencia leggyakoribb formájának, az Alzheimer-kór kialakulásának pontosan nem ismertek az okai, de a legnagyobb rizikófaktornak a kort és a család betegségtörténetét tekintik. Más lehetséges okok még a magas koleszterinszint, a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a vitaminhiány. Jelenleg nincs megelőző intézkedés az Alzheimer-kór ellen, de kutatásokban vizsgálták, hogy a mentális, pszichikai és társas tevékenységek talán segítenek védekezni ellene.

 

A legjelentősebb tünete a memória elvesztése, de hatással van a beszédre, tárgyfelismerésre és egyéb tevékenységekre, illetve nyugtalansággal, izgatottsággal, depresszióval társulhat. Sokszor előfordul, hogy a beteg családtagjai a kór kezdeti tüneteit nem veszik figyelembe, mert az öregedés velejárójaként kezelik. Cox és Albishu (2003.)  tanulmányában 800 családot vizsgált, és azt állapították meg, hogy átlagosan 36 hónap telt el az első tünetek jelentkezése után, mire a betegek családjai elkezdtek szakszerű segítséget keresni.

 

Az Alzheimer's Association szerint több figyelmeztető jel lehet, ami a betegségre utal:

·               emlékezetvesztés

·               mindennapi feladatok nehézkes véghezvitele

·               nyelvproblémák

·               idő és helyzavar

·               szegényes vagy csökkenő ítélőképesség

·               problémák az elvont gondolkodással

·               rossz helyre tett dolgok

·               változékony kedv és viselkedés

·               változások a személyiségben

 

Az Alzheimer-kórban szenvedők nem képesek felismerni a családtagokat, helyeket, elfelejtik, hogyan kell hétköznapi feladatokat végre hajtani, és bonyolulttá válik számukra a beszéd, olvasás, írás. Gyakran személyiségükben is változások állhatnak be, agresszívvá és paranoiássá válhatnak. Mindent figyelembe véve, teljes körű gondozásra van szükségük.

 

A szociális munkások és a demencia

 

A szociális munkások szerepe a demenciával küzdő betegek esetében  több területre is kiterjed, feladatuk igen nagy a gondviselésben. A betegség nem csak a páciensre, de az egész családjára kihat és azon keresztül a közösségre. A szociális munkások feladata, hogy közvetlenül támogassák az egyént, és biztosítani a rendszer működését a beteg szükségleteinek figyelembevételével.

 

Micro szinten a szociális munkások segítenek a személyeknek, hogy felfedezzék a demenciával kapcsolatos érzelmeiket, félelmeiket, és nyugtalanságaikat a diagnózissal kapcsolatban. Képesek megérteni az egyéneket és kiépíteni velük egy bizalmon alapuló kapcsolatot, melynek segítségével átsegíthetik a klienseket a kihívásokon, melyek a demenciával járnak.

 

A stressz egy fontos összetevője a demenciának, mely ellopja a személyiségüket és működési képességüket, és családjaiktól azt az embert, akit szeretnek. A szociális munkaások beavatkozásai csökkenthetik ezt a stresszt, segíthet a klienseknek megérteni a problémát, új lehetőségeket keresni, célokat és gondozási tervet kiépíteni. A szociális munkások tudása a szolgáltató rendszerről, szintén fontos a program során felmerülő kérdések és problémák miatt, melyek elrettentőek lehetnek, vagy korlátozzák a hatékonyságot. A szociális munkások biztosítják a programok elérhetőségét és azt, hogy azok megfeleljenek a kliensek szükségleteinek.

 

A demencia kezelését könnyítő eszközök

 

Vannak eszközök, melyek segítségével a demenciával küzdő beteg és környezete könnyebben átvészelheti ezt a traumát. Kapcsolataik megértéséhez két eszközt használnak, melyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a támogató program alatt mind a beteg, mind gondviselője megértse a kliens környezetének működését.

 

Az egyik ilyen eszköz a genogram, amely tartalmazza a család történetet, eseményeket, házasságkötéseket, kapcsolatokat, foglalkozások, költözések, egészségi állapot. Ezen leírás segítségével, mind a családi közeg, mind a gyakorló orvos és a kliens könnyebben meg tudják érteni a család működését és történetét. A genogram magába foglalja azt is ha már előfordult demencia a családban.

 

A másik eszköz az ecomap, mely ábrázolja a kapcsolatok típusait, a kötelékeket, melyeket az egyén és a gondviselő fenntart, leírj a kapcsolatok természetét és megmutatja, milyen típusú kapcsolatok hibásak vagy hiányoznak. Az ecomap elkészítése szintén segíthet a családnak bepillantást nyerni a jelen szituációba és terv lehet a jövőbe, hogy mely erőforrások elérhetőek, melyek hiányoznak és melyeken szükséges erősíteni.

 

Demencia, veszteség, kapcsolatok

 

A demencia diagnózisa komoly reakciókat válthat ki az egyénből és annak családjából, ez lehet tagadás, félelem, fájdalom, szomorúság, elfogadás. A betegség korai szakaszában a demenciával küzdő emberek esetében a diagnózis és annak jelentőség az elveszettséget és a várható nyomorúságot/bánatot érzik általában. Az elveszettség érzése idővel csökkenhet, de a stressz, depresszió és a kényelmetlenség érzése gyakran továbbra is fennmarad. A nyomorúság érzése még erősebb lesz, a betegség lefolyása közben, ahogy erősödnek a tünetek.

 

Ahogy a személyiség változik, a családok gyakran tapasztalják, hogy elvesztik, vagy lelkileg meghal a páciens, még akkor is, ha ő tulajdonképpen még fizikailag élő.  A szociális munka közbenjárások segíthetik az egyént abban, hogy megértse a betegségét, és a családot, hogy elfogadják a diagnózist és hogy kezelni tudják a  bánat és veszteség érzését.

 

Doka (2004.) egyéni lehetőségeket javasol, melyeket az orvosok használhatnak a családok segítésére. Azzal kezdi, hogy el kell nekik magyarázni, hogyan fog megváltozni az életük, aztán segíteni megtervezni, hogyan tudják a veszteségeket és a változásokat helyre állítani.

 

Erkölcsi és jogi kérdések

 

A demens emberek esetében komoly erkölcsi dilemma merül fel azzal kapcsolatban, hogy tiszteletben kell tartani az egyén autonómiájának védelmet, ugyanakkor védeni kell őt a sérülésektől. Vannak esetek, amikor mindkettő nem kivitelezhető.

 

A szociális munka alapvető szabálya, hogy szem előtt kell tartani, mi a jó a kliensnek, és előtérbe helyezni a jólétét. A demencia diagnózisa ezt olykor felülírja, ha a személy nem kompetens a döntéshozásban.  Van rá példa, hogy a dementcával küzdő betegek gyakran nem képesek döntést hozni anyagi dolgokban, de a gyógykezelésben, gondozásban igen.  Lényeg, hogy biztosra kell menni, hogy a kliens igényeit meghallgassák és amennyire lehetséges, kielégítsék.

 

A jogi és anyagi kérdések, melyek felmerülnek a demenciával kapcsolatban, sokszor nyugtalanítják a családokat. Ahogy a kognitív állapot hanyatlik, úgy az ítélőképesség, és a döntéshozási képesség is. Az orvos feladata az is, hogy segítsen biztosítani az egyén érdekeinek megfelelő vagyonvédelmet.

 

Másik etikai dilemma a szociális munkások számára, hogy ki is a kliens valójában? A beteg személy vagy a családja? Ez különösen akkor jelent gondot, ha egy konfliktus során eltérő szükségletekkel találkozik. Arra kell törekedni, hogy mindkét félnek segítséget nyújtson, érezzék a támogatás a jólétük érdekében.

 

 

 

Pásztor Zsóka

 

Carol B. Cox: Empowering grandparents raising grandchildren

Training Manual for Group Leaders

Nagyszülő-unoka kapcsolat fejlesztése
Képzési kézikönyv csoportvezetők

 

Carol B. Cox-ra jellemző a témák és problémák gyakorlatias megközelítése, írási nem csupán tudományos értekezések, hanem tanácsadó, életvitel segítő írások mind idősek, mind pedig környezetük számára. Eddig öt könyve jelent meg, melyekben az időskori életvitel, nagyszülői szerepek, idősgondozás témaköreit vizsgálja.

Jelen kötete nagyszülők felkésztését vázolja az unokákkal való foglalkozásra, nevelésre. A könyv időskorúakkal foglalkozó csoportvezetők számára készült elsősorban, egy 12 alkalmas csoportfoglalkozás levezetését tartalmazza. Ugyanakkor a szerző hangsúlyozza, hogy magán felhasználásra mind a nagyszülők, mind családjuk, környezetük számára hasznos információkat és gyakorlatokat tartalmaz. Nagy hangsúlyt kap a szórakozás, játszva tanulás a tanfolyam és a gyakorlatok során. 

A könyv megtanítja az olvasót megérteni és átadni, hogy miért fontos minden ember számára, hogy energizálja magát. Mik lehetnek az okai annak, ha erőtlennek érzi magát az ember, illetve az időskorúak, nagyszülők aktivizálásának, feltöltődésének útjait ismerteti. Kiindulási alapja, hogy a fiatalok végtelennek érzik az erejüket, aztán idősebb korra, a körülményeik megváltoznak, úgy érzik, hogy nincsenek befolyással a körülöttük történő eseményekre, nincs kivel, mivel foglalkozniuk. Erre kínálja megoldásként, hogy idős korban unokákkal foglalkozzanak, ezáltal újra úgy érezhetik, hogy felelősek valakiért, van, aki meghallgatja őket. A gyerekek felügyeletével együtt jár, hogy kapcsolatba kerülnek az iskolával, hivatalokkal, több helyre eljárnak, valamint hasonló korú, hasonló helyzetben lévő emberekkel kerülhetnek kapcsolatba. A közös munka, egymás segítése megoldást jelenthet az időskori depresszióra.

Egy-egy csoportfoglalkozás leírása az aznapi cél kitűzésével kezdődik. A következőkben az adott foglalkozás elméleti részét írja le, azokat a tanácsokat, és tapasztalatokat, amiket átadni kíván a résztvevőknek. A feladat leírások minden esetben néhány rövid, játékos feladattal, általában szituációs gyakorlatok megnevezésével zárulnak.

Carol B. Cox kézikönyve az útmutatás mellett megismertet minket egy másik ország, eltérő kultúra idősgondozói gyakorlatával. A hasznos gyakorlati tanácsok mellett megfigyelhető, hogy sok esetben eltérő problémakörökkel foglalkoznak, mint amit a magyarországi tapasztalat alapján várnánk. Sok esetben eltér a hangsúlyosabb témák szerepe az itthoni gyakorlatétól. A könyv feldolgozása tehát nem csupán időskori tanácsadáshoz lehet hasznos, de az amerikai gerontológia egy szegmensével is megismertet minket.

 

 

 

Fülöp Hajnalka

 

Hogyan segítsünk az unokák nevelésében a nagyszülőknek?

 

Publikációm témájául Carole B. Cox egy már levezetett tréningjét választottam. Az USA-ban több mint két és fél millió nagy szülő él kik unokáikat nevelik. Ez a folyamat számukra megterhelőbb mint a fiatalabb társadalom számára hiszen, az új modernizált világ mely folyamatosan változik is alakul, számukra nem teljesen ismert, és a folyamatos és gyors változás nehézséget okoz számukra. A tény miszerint nem tudnak lépést tartani a felgyorsult folyamatokkal, nevelés problémákat okoz számukra, melyhez csak újabb nehézségként adódnak az anyagi problémák. Az érintett nagy szülök a nevelendő fiatalok értékrendjét és gondolkodását nem értik, hiszen teljesen más rendszerben nőttek fel, de ezen különbségekből adóan a kommunikáció valamint a nevelés nem sikeres. Sokan túlságosan nehéznek érzik a vállalt terheket, lelkileg „összetörnek” alatta, és egy leértékelési folyamat veszi kezdetét a személyben. Statisztikai adatok szerint a nagy szülők közel három és fél millió unokát nevelnek, ennek fő oka, hogy a szülök valamilyen oknál fogva – drog problémák, bűnözés, elhalálozás – nem voltak képesek gyermeküket nevelni, így a nagyszülők vették gondozásba őket. Ezen ok adta az ötlet az AD VOCACY képzés létre hozásához és megtervezéséhez, melynek fő alap gondolata az volt, hogy segítséget nyújtson a nevelési gondok leküzdésére, valamint ismertesse a nagyszülőknek azokat a szociális támogatási lehetőségeket, melyeket igénybe vehetnek. Fontos kihangsúlyozni, hogy a tizennégy alkalomból álló képzés fő célja nem a problémákra és főként szükségletekre való fokuszálás volt, helyette inkább a megoldási stratégiák kidolgozása, a gyors és rugalmas alkalmazkodás elősegítése, a mai fiatal korosztály gondolkodásának és értékrendjének megértése, nevelési készségeik fejlesztése valamint önbizalmuk megerősítése volt.

 

A résztvevők

A képzésen tizenöt nagymama vett rész, melyből csak tizennégyen fejezték be a munkát, ugyan is egy hölgy egészségügyi okok miatt kénytelen volt abba hagyni. A résztvevők között nők szerepeltek, bár a jelentkezésnél nemi megkötés nem szerepelt. Átlagéletkorukat tekintve hatvannégy évesek, és két főt leszámítva a résztvevők özvegyek vagy elváltak voltak, valamint a csoportban többen hívők voltak. Többségük két unokát nevelt igen rossz anyagi körülmények között.

 

AD VOCACY

A képzés heti két alkalommal zajlott, három órás periódusokban a környéken lévő egyetemen. Az eljutás a képzési költségvetésből finanszírozott busszal tették lehetővé. A munka folyamán a résztvevőeket szakemberek segítették, akik bár megfelelő tapasztalattal és tudással rendelkeztek, a résztvevőkkel szemben egyenrangú félként jelentek meg, fő feladatuk a tanácsadás volt. A munka során csoportos feladatokban dolgoztak ahol életszerű problémák kerültek megvitatásra, valamint vitabeszélgetéseket tartottak. Ezen szituációkban a tanácsadók képviselték a fiatalabb korosztály általi eszméket, és fontos feladatuk volt ezen eszmék gondolatok megírása. Többször került elő a munka során szerepjátékos feladat is, ahol élet valóságos helyzetek kerültek megfigyelésre. A cél az volt, hogy a résztvevők kívülről is lássák a helyzeteket, majd a szerepjáték után a szituáció elemzése történt ahol alternatív megoldási stratégiák kerültek kidolgozásra. Fontos megemlítenem, hogy a résztvevők végig aktív félként szerepeltek a munkafolyamatokban, ahol az ötletelés szerepében együtt próbáltak megfelelő nevelési stratégiákat kialakítani.

A folyamatok fontos részét képzete a többször visszacsatolás is. Elsőként minden óra végén közösen beszélték meg a résztvevők milyen fontos és hasznos információkat hallottak és várhatóan hol fogják tudni ezeket hasznosítani. Másodszor minden alkalom elején végig beszélték, ki hogyan és mennyire tudta alkalmazni az utolsó óra óta eltelt időben a tanultakat. Ilyenkor egymásnak tanácsot adtak valamint sikereiket és újabb kérdéseiket mondták el egymásnak. Végezetül a tréning lezárása után sokan vállalkoztak, ezen ismeretek tovább adására, más iskolákban valamit szociális helyeken.

Az AD VOCACY eredményeként a résztvevők ismerték a szociális támogatásokat, képesek voltak eligazodni abban, és tudatosan tudtak élni lehetőségeikkel, javítva ezzel saját anyagi körülményükön is! Képessé váltak kezelni az aktuális nevelés és kommunikációs problémáikat, valamint megtanultak alkalmazkodni a gyors változásokhoz. 
Összegségében a képzés eredményesnek volt nevezhető a résztvevők számára. 

 

 

Fehérvári Fanni

 

Carole B. Cox: 12 szekciós tréning nagyszülőknek

 

A könyv egy felkészítő tréninget mutat be, ami azoknak a nagyszülőknek szól, akik egyedül nevelik az unokájukat.

Fontos elérni a tréning során:

·        A nagyszülők buzdítása, felbátorítása (empowerment):
kényelemesen felnevelni a gyerekeket , és tudni azt hogy hallgatnak ránk.

·        biztosítani az unoka számára mindent és magunknak is egyaránt, segíteni másoknak és ezek által érezni azt hogy feltöltődtünk

 

1.      szekció: Empowerment

Az empowerment szó jelentésére nincs magyar megfelelő. A szó annyit jelent, a fordítások és a könyv alapján: időskori erőtlenség, ami a korvesztéssel zárul, de mégis a saját unoka nevelése vissza adja a fiatalkori erőlétet. Újra szellemileg és testileg erőssé teszi a nagyszülőt.

 

A kommunikáció rendkívül fontos egy kapcsolatban, ahogyan az is, hogy kommunikálni tudjuk a saját szükségleteinket valamint azt, hogy mások szükségleteit megértettük.

 

„Empowerment” a családon belül: azt jelenti hogy a családon belül tiszteletet érzel és érzed azt hogy mind a te és a családod érdekei és kívánságai találkoznak (~ harmónia van). A nagyszülőknél gyakran előfordul, hogy felelősségérzetüket / szükségérzetüket elvesztik, mert úgy érzik, hogy sem a gyerekeik sem az unokáik felett már nem gyakorolnak szülő felügyeletet.

Értékesség tudat a közösségen belül: Azt jelenti, hogy megkapod a szolgáltatásokat, amikre szükséged van, tudod, hogy kikhez kell fordulni segítségért. Azt is jelenti, hogy tisztában vagy a jogaiddal és tudod, hogy mit kell tenned, ha azokat megsértették. Képes vagy megoldani a problémáidat.

 

A változás állomásai: (mindig nehéz a változás. De a változás egyben egy új kihívást  is jelent.)


Példa modell: (Prochaska- tól ered)

1. Nincs probléma az unokámmal – nincs gondom, mindenki más változzon meg (tanár stb. ) demoralizálóan védekező magatartás.

2. Tervezés: probléma érzékelése, gondolkodás rajta, folytonos gondolkodás a problémán és a lehetséges megoldásán

3. felkészülés: befejezés, utolsó percben cselekvés, önkép változása

4. Akció: „ha visszabeszél, akkor kap egy.” a környezet és hozzáállás változtatása

5. karbantartás: ügyelni arra, hogy ne essünk vissza

6. befejezés: az unokám többé nem viselkedik rosszul, a fenyegetés megszűnik, ahogy a probléma is.

 

 

2. szkeció
Segíteni a gyereket abban hogy önbecsülése legyen

 

Az önbecsülés az egy olyan értékrend, ami alapján és azon elhelyezzük magunkat valahova, hogy mennyire tartjuk magunkat értékesnek az alapján hogy tisztelettel és szeretettel bánnak velünk. azon gyerekek, akiket elhanyagolnak és nem törődtek velük, azoknak igen gyatra az önbecsülésük és ez által kevésre értékelik saját magukat.

Azon gyerekek, akiknek nagyobb az önbecsülésük azok sikeresebbek az életben is (munka család stb.) Míg, akik kevés önbecsüléssel rendelkeznek azok könnyen befolyásolhatóak. Azok a gyerekek, akiket a nagyszülők nevelnek fel azok, gyakran önbecsülés hiánnyal küzdenek, mert úgy érzik, elhanyagolják őket.  Ezért a bizalom sem alakul ki a nagyszülők irányában.  Sok türelmet és megértést igényelnek e gyerekek, gyakran tesztelik a nagyszülőket, míg kialakul bennük a bizalom, sok törődésre és magyarázkodásra van szükség (elmagyarázni a dolgokat, beszélgetni stb.) Nagyon fontos hogy konzisztensek legyünk és kiszámíthatóak.

Ilyenek a szabályok felállítása, pl. ha hangos a zene, akkor bemész és lekapcsolod. A gyerek így hozzá szokik a szabályokhoz és kialakul benne a bizalom a te várható cselekvésedtől. Így meg fog szokni téged és a szabályaidat is, megbízik bennük, még ha nem tetszenek neki, akkor is.

Önbecsülés növelő módszerek:

Célzott dicséretek , sose hibáztassuk vagy nevezzük őket butának, öleljük meg őket , töltsünk velük sok időt, éreztessük, hogy szeretik a gyereket ( rakjuk ki képeiket a szobába), sétáljunk velük , játszunk velük. nézzünk rá amikor beszél , ha rosszat tesz mondjuk el hogy miért rossz az amit tett , ne verjük. jutalmazzunk , ne erőszakoskodjunk , mert rólunk állatja fel a modelléit a gyerek.

Az unka erényeire koncentráljunk ne a hibáira, mert amúgy is hátrányban vannak, hogy nem a szüleikkel kell lenniük. Fogadjuk el őket amilyenek, és ami nem tetszik bennük, azon úgy változtassunk (próbáljunk) hogy elmondjuk, hogy mi a rossz benne, vezessük rá őket.

 

3-4. szekció

Kommunikáció az unokával:

 

Kommunikáció során számtalan dolgot megbeszélhetünk az gyerekekkel. Beszélhetünk a testünkkel, példákat hozhatunk fel. Gyermekek gyakran nem értik, hogy a felnőttek miért mondnak nekik olyan dolgokat, és várnak el tőlük, amit ők maguk nem tesznek. Bizonyos kérdésekre, amelyekre a gyerekek őszinte válaszokat várnak, a felnőttek gyakran nem válaszolnak. Pl. Mi lett anyával? Az emberekkel mi történik a halál után? stb.

1 tipp- meghallgatni a gyermeket, és odafigyelni rá, amit a felnőttek gyakran nem tesznek meg.

Ajtó nyitók-, amelyek segítik a gyermekeket, hogy őszintén kommunikáljanak velünk. pl: Mit gondolsz? Nem tudom, de oldjuk meg együtt. Így érzek.

Ajtó zárók : kommunikációt akadályozzák. pl. nem érdekel, más gyerekek mit csinálnak, túl fiatal vagy hogy megértsd, nem a te dolgod

Minden gyerek más: Nagyon különbözőek a gyerekek, míg egyesek sokat beszélnek, mások csendesek. A tinik gyakran menekülnek a saját szobájukba vagy a telefonjukhoz. Gyakran beszédesek a barátaik közt és csendesek mikro felnőttek között vannak. E miatt nem kell meglepődnünk.

Ha a gyerek olyat kérdez, amire nem tudjuk, a választ akkor mondjuk azt, hogy „Arra gondoltam „így a kérdés élét elvettük.

A legtöbb esetben nem fognak kérdéseket feltenni, mert félnek vagy kellemetlenül érzik magukat. Nekünk kell olyan környezetet teremteni , hogy kérdezzenek , válaszainkban pedig ne egy „ajtó záró” hanem egy a”ajtó nyitó” választ kapjanak.

Ha a gyerek megkérdezi, hogy mit jelent a sex akkor két lehetőségünk van. Vagy elmondjuk neki úgy, ahogyan mi látjuk és gondoljuk, hogy ő megfogja érteni, vagy visszakérdezünk, hogy mit is akart ezzel tudni, pl. Miért kérdezed, Szerinted mi?

 

Fájdalmas hírek közlése: Ha fájdalmas híreket akarunk közölni velük, gondoljuk végig hogy miként viselték korábban a fájdalmas híreket. És az alapján mondjuk el nekik, gyakran dührohamot kapnak vagy más nem meg szokott viselkedést fognak produkálni. Ilyenkor mondjuk azt, hogy ez teljesen természetes ilyen helyzetekben. Gyakran a gyerekek válasza az, hogy nincs válasz, ha a nagyszülőkkel kapcsolatban történik valami (betegség, rossz hír stb.), szükségük van időre, hogy feldolgozzák a hírt és saját reakciót alakítsanak ki. Ilyenkor figyelni kell a gyereket, minden jelet, ami depresszióra vagy bármi másra utalhatna.

A gyerek viselkedése a hírekre különböző lehet:

-                 Fiatalabb gyerekeknél visszatérhetnek a kinőtt viselkedése pl. újszopás

-                 Idősebb gyerekek elrejthetik érzéseiket, visszavonulhatnak vagy kitörhetnek magukból dühvel.

-                 Kamaszoknál drog használathoz vagy szexuális kilengésekhez vezethet

-                 Néhány gyermek pedig nagyon tartózkodó lesz a nagyszülőktől

Ha egy betegségről van szó akkor a nagyszülőknek meg kell válogatniuk szavaikat, figyelembe véve a gyerek korát, és így meg kell alaposan tervezni a beszélgetést:

„Hol érzed a legkellemesebben magadat?” Hol szeretsz komoly dolgokról beszélni?”

 

Titkok: Mindenkinek vannak titkai, a nagyszülőknek is akár családi titkok. A gyerekekre nem szerencsés rábízni titkokat. Ezt kezeljük teljesen magán ügyként, miként kezeljük a családban lévő titkokat. Persze személytől függ, hogy mikor döntünk arról, hogy egy titkot megosztunk a barátainkkal. Senki sem tud helyes tanácsot adni, hogy hogyan kell ilyen helyzetekben cselekedni. Az emberek gyakran azért nem szeretik megosztani a titkaikat, mert úgy érzik, hogy ez által kitárulkoznak, és bepillantást adnak a magánéletükbe. Gyerekek elől bizonyos információk elrejtése negatív következményekkel járhat. Pl. Ha beteg valaki a családban és ezt titkoljuk, a gyerekek akkor is megérzik, hogy valami baj van. Mivel senki nem mond nekik semmit, hogy mi történt, és mi a baj, úgy érzik, hogy az egész az ő hibájuk, és ők tehetnek mindenről. Korosztályonként másképpen kell a titkokat elmondani. Pl. ha egy betegségről van szó.

 

5. szekció

Magatartási problémák kezelése

 

Bizonyos kérdéseket érdemes áttekinteni, mielőtt el kezdjük vizsgálni a magatartási problémákat:

1.                  Iskola
Kik az unoka legjobb barátai, mik az erősségei és gyengeségei iskolában, tudjuk a heti programját, kirándulásokat? Kikkel vannak konfliktusai? Reggel milyen érzésekkel megy el az iskolába?

2.                  Egészség
Milyen betegségei vannak a gyereknek, mikor volt orvosnál utoljára stb. Milyenek az étkezési, és alvási szokásai? Szokott fejfájásra, vagy hasfájásra panaszkodni?

3.                  Általános

Mik az unoka félelmei? Mitől tart? Hogyan mutatja, ki ha boldog? Mi teszi őt mérgesség? Valaha járt már terápián? Milyen eredmények születtek?

Ha rosszul viselkedik, az unoka 2 féle mód van, hogy kezeld ezt: A rossz viselkedésért szólni kell neki, és meg kell tanítani, hogy mi a helyes viselkedés.

 

Rossz viselkedés 3 fő oka:

1.      nem ismerik a szabályokat

2.      Ismerik, de nem tartják be mert figyelemre van szükségük , vagy mérgesek és nem tudják kezelni ezt

3.      vagy valami betegségük van (fejfájás, éhség, gyomorrontás) és nem tudják miként kifejezni ezeket.

 

Tanácsok, melyek segítenek megelőzni a rossz viselkedést:

-       össze kell állítani a napi rutinok időrendjét, mint az étkezések, lefekvések, fürdés stb. ideje.

-       A szabályokat minden esetben be kell tartani.

-       Bátorítani kell a gyermeket a jó viselkedésre.

-       Jó viselkedés esetén meg kell őt jutalmazni.

A fegyelmezés és a büntetés közötti különbség: A fegyelmezés megtanítja a gyereket, hogy hogyan irányítsa a viselkedését. A büntetés pedig a rossz magatartás következménye.

 

Fiatal gyermekek:                  

-       Hisztik: időben észre kell venni. Mi válthatja ki? Rendszerint akkor jelenik meg, amikor a gyermek fáradt. Tudatni kell a gyermekkel, hogy készen állunk a hiszti kezelésére.

-       Agresszív magatartás? Időben meg kell állítani, meg kell vitatni ennek a felelősségét. Tippek: mélylevegő vétel. időt kell hagyni, hogy lenyugodjon.

-       Csúnya beszéd- Gyakran egy felhívás arra, hogy észrevegyék: Meg kell tanítani, hogy milyen szavakat használhat, és melyeket nem. Büntetni kell a csúnya beszédet.

-       Lopás, hazudás: Meg kell tanítani, hogy ez helytelen viselkedés. Vissza kell vinni az ellopott tárgyakat. Meg kell tanulni a tetteinek a következményét.

-       Visszabeszélés és az állandó NEM használata.

 

 

„Elbotlások” esetén:

-   Time-out: ha rosszul viselkedik a gyerek, akkor küldjük őket szünetre, egy olyan csendes helyre ahol nincsenek játékok, emberek, 1-2 perc/év a gyerek esetében. Ezt a szokást csak nagyon rossz viselkedés esetén alkalmazzuk.

-   Figyelmen kívül hagyás, hagyjuk figyelmen kívül a gyerek viselkedését, ha tudjuk, hogy arra irányul, hogy megkapja a figyelmünket, de éreztessük vele, hogy ha befejezi a viselkedést, akkor készek vagyunk vele foglalkozni.

-   Vonjunk meg tőle valamit, amit sokra tart pl. játék, csökkentsük a játszó időt

-   Fenekelés: A legtöbb szakértő szerint ez nem helyes, mert csak azt mutatja a gyereknek, hogy erőszakkal meglehet oldani problémákat.

 

6.szekció

Szex , HIV

 

Ezek a témák a legnehezebbek a nagyszülők számára, hogy miként beszélgessenek ezekről az unokáikkal. De mégis muszáj ezekről beszélni, mert így tanulják meg a helyes viselkedést.

A gyerekek a média és a szexuálisan aktív társaik nyomása alatt állnak, és ezek kényes témák számukra. Találjunk egy társalgási időt 1-2 hetente amikor leülünk beszélni a gyerekkel, így e témák felkerülése sem lesz gond.

Korán kell felállítani a szabályokat, rossz viselkedés – büntetés, timeoutok, vagy szobába küldés stb. ezek fogják megteremteni a kényesebb témák esetén a beszélgetési alapot, hogy tudják, hogy hol a határ.

 

Tanítsunk a gyereknek értékeket:

 

-       Igazmondás: ha te hazudsz, ők tudni fogják és ők is hazudni fognak.

-       Bátorság: legyen bátrak nemet mondani

-       Felelősségtudat: vállalják a következményeket saját tetteik után

-       Önfegyelem: ne dohányozzanak, igyanak, stb. ehhez jó példákat kell eléjük állítanunk.

-       Szavahihetőség: ha mondanak valamit, akkor gondolják is komolyan

-       Szeretet: ha szeretjük őket és ki is mutatjuk, akkor könnyebben fogják tudni kezelni problémáikat.

A tiniknél vigyázzunk arra, hogy a barátaik, azok, akik modell értékűek számukra. Dicsérjük őket és hagyjuk, hogy minél több függetlenséget vívjanak ki maguknak.

Mondjuk azt, amit gondolunk, érezni fogják, ha mellé beszélünk. Hallgassuk meg őket és próbáljuk meg beleélni magunkat az ő szerepükbe. A szexről egyre korábban kell beszélni velük, akár 6 éves korban is , legyünk erre felkészültek.

 

8. szekció

A veszteséggel való küzdelem

 

A veszteség és a gyász teljesen individuális dolgok, mindenki másképp értelmezi. Legyen szó akár egy karperec elvesztésekor, annak lehetett valami igen fontos jelentése az ember számára, ami miatt veszteséget szenvedett. Néha mi magunk is meglepődünk, hogy a gyász és veszteség milyen reakciókat vált ki belőlünk. A gyász gyakran végig gurul rajtunk és sírásban törünk ki. Ha a szülő drogozik, és kevés időt tölt a családdal, akkor a gyerekek ezt a figyelem elvesztéseként fogják értelmezni. Annak ellenére, hogy ugyan abban a helységben vannak, mégis úgy fogják érezni, hogy elvesztettek valakit, akit szerettek. A nagyszülők és a gyerekek esetén különösen fontos a bizalom elvesztése. Gondoljunk csak egy személyes gyászra, azt várnánk, hogy mindenki hasonlóan reagáljon, de gondoljunk csak bele, hogy az emberek hány féleképpen viselkednek egy temetésen. Ezeket az érzelmeket nem tudjuk irányítani és mások viselkedése nem mintaadó ebben az esetben, akár fel is dühíthet minket valakinek a viselkedése ilyen helyzetekben.

 

Szomorúság:

Ha ismerjük saját fájdalmunkat és szomorúságunkat egyszerűbb, hogy segítsünk az unokáinkon. A nagyszülők többségének gondot okoz megosztani fájdalmukat és érzéseiket a gyerekkel, mert úgy gondolják, hogy védeni kell őket a fájdalomtól, és hogy lássanak minket összetörve. Ez lehet, de meg kell adni az esélyt a gyereknek, (mert lehetnek ők is szomorúak), hogy megosszák és mi is megosszuk érzelmeinket. Ha az unokák megijednek attól, hogy sírunk , akkor mondjuk el nekik , hogy ezzel csak segítünk a bánatunkon, és szükség van arra hogy kimutassuk érzelmeinket.

Ha most nem érezzük úgy, hogy képesek lennék beszélni erről, akkor halasszuk későbbre mikor az emlékek nem olyan erősek.

 

Egészséges módja a megoldásnak: Mindannyian tudni akarjuk a veszteség okát, érezni a veszteséget és alkalmazkodni az új élethez és szabályokhoz, az energiáinkat másba fektetni, és emlékezve továbbhaladni.

Dolgok amik segíthetnek: vallás , testmozgás , munka, beszélgetés.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.