Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SZVT Idegenvezetők Klubjának 2011 I. félévi programja

2011.03.16

SZVT Idegenvezetők Klubjának 2011 I. félévi programja, a BKIK és az Eurotravel közleményei

 

 

1. Január 7, pénteken 10 óra MTA Zenetudományi Intézet - Zenetörténeti Múzeum (I. ker. Táncsics Mihály u. 7.) „Opera és nemzet” Erkel Ferenc születésének 200. évfordulójára rendezett emlékkiállítást tekintettük meg, majd a Spengler Trió koncertje következett. Vezető Haász Piroska.

 

2. Január 18, kedden 14 óra a XII. ker. Orbánhegyi út 14. székházban előadónk Tamási Krisztina tagtársunk, beszámolt az alábbi 2010. novemberi programokról:

- Idegenvezetők Szövetségeinek Európai Egyesülete konferenciája,

- Osztrák Idegenvezetők Szövetségének közgyűlése és az ehhez csatlakozó programok,

- Bécsi Ipari és Kereskedelmi Kamara által szervezett „Szomszédországok kerekasztal beszélgetés”, amelyen a résztvevő szövetségek bemutatása után az idegenvezetők közvetlen beszélgetéseket folytattak.

 

3. Február 4, pénteken Budapest Főváros Levéltár Lajta Béla építész kiállítását tekintettük meg szakvezetéssel. Vezető Haász Piroska.

 

4. Február 15, kedden 14 óra a XII. ker. Orbánhegyi út 14. székházban előadónk Szatmáryné Jähl Angéla asszony, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Turizmus és Vendéglátás Osztályának elnöke lett volna, elfoglaltsága miatt helyettese Dr. Szepesvári Valéria ágazati titkár számolt be a Külügyminisztériummal folytatott tárgyalásaikról. Utána a 2010. évi Felső-ausztriai kirándulásunk képeit vetítettük.

 

5. Február 18, pénteken a Magyar Televízió III. kerületi Új Látogatóközpontjában 2 órás szakvezetéssel az alábbi programok voltak: kultúra- és technikatörténeti kiállítás megtekintése, az 50 év történetéről vetítés, stúdiólátogatás, közös műsorkészítés, jelmeztár, ajándékbolti vásárlás. Vezető: Haász Piroska.

 

6. Február 27, vasárnap Idegenvezetői Világnap, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében többen vezettünk. A részletes program a BKIK honlapján olvasható.

 

7. Március 1, kedden Pécsre utaztunk, a Modern Magyar Képtárban CEZANNE ES MATISSE BŰVÖLETÉBEN: A NYOLCAK című megatárlatot, közel 500 művet tekintettünk meg, majd városnézés következett. Vezető Haász Piroska.

 

8. Március 17, csütörtökön 17 órakor a BKIK, Kamara székházának Baross termében (1016 Krisztina krt. 99.sz) Medzay Anikó értékeli az Idegenvezetői Világnapot, észrevételeiteket, véleményeteket várja, hogy jövőre még jobb legyen a program.

A BKIK március 18, pénteken önkéntes takarítást szervez a Margitszigeten, március 25, pénteken a Szent István Parkban. Tervezik a FŐKERT–tel, hogy a megtisztított helyszíneket az idegenvezetők bemutatják a nagyközönségnek. Ezekre vár jelentkezőket Medzay Anikó 410-0263, 06-20-2506499, medzay.aniko@t-online.hu

 

9. Az Országos Idegenvezetői Címjegyzékben (OIC) regisztrált tagoknak: Március 17, csütörtökön ingyenes bejárótúra 13 órától 17 óráig a VIII.-IX. kerületben, bemutatják a helyi zsidó épített örökséget: zsinagógákat, múzeumokat, emlékhelyeket és egyéb érdekességeket. Találkozás: Nagyfuvaros utcai zsinagóga főbejárata (VIII. kerület, Nagy Fuvaros utca 4.).

Március 29, kedden Kecskemét és környéke bejárótúra

A kecskeméti városnézésen számos érdekes kiállítás, múzeum, templom mellett olyan helyeket és épületeket is megtekintenek, amelyeket kevesen láttak belülről (pl. Katona József Színház). A program közben ebéd, majd a végén a közeli Akác-Tanyán vacsora. Találkozás: 07,45-08,00 között 1091 Budapest, Üllői út 191. (az Üllői út kifelé tartó részének szerviz útján / parkolójában, a József Attila lakótelep utolsó épületével egy magasságban). A program ára: nettó 5.000,-Ft/fő, amely tartalmazza az útiköltséget, a helyi vezetést, múzeumi/templomi belépőket, tárlatvezetést, az ebédet (2 fogás+bor) és a vacsorát.

A bejárótúrákon csak OIC-tag vehet részt, jelentkezni kizárólag az OIC hivatalos honlapjának idegenvezetői részén lehet (www.idegenvezeto.org főoldalon az idegenvezetői oldalakra belépve, majd az „Idegenvezetői találkozók” menüpontra kattintva). Információ Glasner Gábor 06-20-943-6641-es telefonján vagy az info@idegenvezeto.org e-mail-címen.

 

10. Március 18, péntek az MTV III. kerületi Új Látogatóközpontjában 2 órás szakvezetés. Találkozó 11,50-kor az Árpád híd budai hídfőjénél a HÉV megállóban. Program: kultúra- és technikatörténeti kiállítás megtekintése, az 50 év történetéről vetítés, stúdiólátogatás, közös műsorkészítés, jelmeztár, ajándékbolti vásárlás. Költség 500 Ft. Vezető: Haász Piroska.

 

11. Március 22, kedden 14 óra a XII. ker. Orbánhegyi út 14. székházban a hazánkban működő Idegenforgalmi Képviseletek közül öt képviseletvezető vetített előadása:

Ács Viktória a Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal vezetője,

Bakonyi Erika a Lengyel Idegenforgalmi Képviselet igazgatója,

Hangya Edina a Malta Idegenforgalmi Hivatal képviseletvezetője,

Sona Jelínková a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal képviseletvezetője,

Skenderovits Marin a Horvát Idegenforgalmi Hivatal vezetője.

 

12. A XII. ker. Orbánhegyi út 14. székházban: Április 19, kedden 14 órától, dr Beck Ivánné, az Országos Széchenyi Könyvtár nyugdíjas főtanácsosa az őszi kirándulásunkkal kapcsolatban Horvátországot mutatja be, Zágráb magyar emlékeiről vetít.

 

13. Március 3-6 Az Utazás kiállításon 32ország 600 kiállítója szerepelt, belföldi díszvendég Győr, külföldi díszvendég India, kiemelt belföldi téma az egészségturizmus volt. Szakmai konferenciákat rendeztek.

A Himalája Expo program Franciaországból érkezett, láthattunk imahengert, imazászlókat és buddhista szentélyt. Bemutatták a homokmandala készítést. A kiállításon megjelent a Mount Everest első magyar férfi meghódítója, Erőss Zsolt is.

A kiállításhoz kapcsolódó, egyidejű rendezvények a Budapest Boat Show nemzetközi hajókiállítás, a Karaván Szalon lakókocsi és lakóautó bemutató és a Bringaexpo voltak.

 

14. Klubunk tagjait májusban újra szívesen látja Dr. Dávid Lóránt tagtársunk, a gyöngyösi Róbert Károly Főiskola Turizmus és Területfejlesztési Tanszékének vezetője, gratulálunk neki az idén elnyert neves „Az év idegenforgalmi oktatója” címhez. Városnézés, múzeumi programok. Áprilisi előadáson egyeztetjük az időpontot.

 

15. Klubunk tagjai szeptember19-23 Rab szigeti 5 napos szakmai buszos kirándulása Zágráb, Rijeka, Rab városnézésekkel, hajókázással, fürdéssel, Róth Péter idegenvezető kísérésével, szállodánk közvetlenül a tengerparton lesz. Árat a márciusi előadáson adjuk meg.

 

16. Az SZVT előadásai ingyenesek, nem kell jelentkezni, csak jönni kell, 13,30-tól olvashatók a TURIZMUS TREND vezető turisztikai szakmai lap legfrissebb számai, melyeket a Professional Publishing Hungary Kft kiadótól ajándékként kapunk. Egyéb programjaink tagsághoz kötöttek, az éves díj: dolgozó 4.000 Ft, diák, nyugdíjas 2.000 Ft, a befizetésénél fel kell tüntetni, hogy TURIZMUS Szakosztály, csekket Haászné ad, vagy az átutalási szám 10200830-32310102-00000000.

 

17. Az előadásokon lehet a TÁJAK KOROK MÚZEUMOK kártyát igényelni Haásznénál, mellyel ingyenes vagy kedvezményes a belépés egyes múzeumokba, kedvezményes a térkép-, atlasz- és útikönyv vásárlása. Éves díj: dolgozó 2.600 Ft, nyugdíjas 1.600 Ft, diák és 70 évtől 1.000 Ft

Bp. 2011. III. 12.

 

Haász Piroska

klubvezető,

T, Fax, rögzítő: 708-5934

phaaszne@gmail.com

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.