Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csoma Gyula: "Az öreg kutya is megtanítható új mutatványokra" (Rezümé*)

2011.05.17

Az előadás címe arra a közmondásra utal, amely szerint "az öreg kutya már nem tanítható meg új mutatványokra", s amelyet az észak-amerikai felnőttoktatók az 1930-as években az ellenkezőjére fordítottak. (In Hodge, Vernon: A felnőttek oktatása az Amerikai Egyesült Államokban. (Doktori értekezés a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Bp. 1937.) A felnőttek tanulásának problémája ugyanis mindenek előtt arról szólt, hogy (egyáltalán) képes lehet-e a felnőtt ember - különösen idős korban - tanulni? Jó ideig általános volt a felfogás, amelyet tapasztalatok, tanulási és tanítási élmények is igazolni látszottak, hogy a tanulás ideje a gyermekkor és az ifjúkor. Felnőtt korukban az emberek azt élik föl, amit felnövekvő korukban megtanultak. Már nem képesek újat megtanulni. Idős korukban pedig kizárólag saját hanyatlásukkal vannak elfoglalva.
A problémára, a tanulás átfogó értelmezése vonatkozik: a formális, a non-formális és az informális tanulásra. Ekként a művelődés is tanulás, van művelődési-tanulási járuléka a szórakozásnak, a turisztikának is. A probléma vizsgálata azt mutatta, hogy a felnőttkori - benne az időskori - tanulásnak életkori pszichikus és társadalmi (életkori-pszichológiai és szociológiai-szociálpszichológiai) magyarázatai és feltételei vannak.
Az életkori-pszichikus feltételeket William James 1893-ban, A lélektan alapjai-ban még tagadta. Azt írta, hogy az emberek életük során kizárólag azokat az eszméket vallják, amelyekre életük 25. éve előtt tettek szert, azután nem képesek újat megtanulni, semmiféle új képességre szert tenni, valóságismeretüket új módon átrendezni. Ettől kezdve kíváncsiságuk a múlté, értelmüket a továbbiakban a szokás és a rutin irányítja. Az ember 25 éves koráig érik, testileg, lelkileg fejlődik, de 25 éves korára fejlődése kész, befejezett tény. A pszichológiai fordulat 1928-ban Edward Lee Thorndike könyvével A felnőttek tanulásával következett be. Thorndike megmutatta, hogy a tanulási képességek 18/20 éves korig lendületesen fejlődnek, majd fejlődésük mérséklődik és szinten marad. A tanulási képességek csak a fiatal felnőttkorban, 30 éves kor körül kezdenek lassan hanyatlani, s ez a tendencia még 50 éves kor körül is mérsékelt marad. A hanyatlás (a regresszió) különben is viszonylagos (relatív): egyrészt minden következő életszakaszban a megelőző tanulási szakaszok minőségétől, természetétől függ, másrészt lehetnek specializálódott, "bejáratott" képességcsoportjai, működési területei, amelyek az átlagosnál tovább - idős korban is - szinten maradhatnak, sőt valamilyen mértékig fejlődhetnek. Mindez természetesen az általános lehetőséget jelenti. Putnoky Jenő a felnőttkori tanulás pszichikus lehetőségei mögött, már a felnőttkori személyiségfejlődés alapjaira utal, az andragógia pszichológiai hátterét elemző tanulmányában. Kiemeli, hogy a pszichikus fejlődést anatómiai-fiziológiai struktúráinak a kiépülése általában 22 és 24 éves kor között ugyan befejeződik, de míg a gyermek személyiségét kizárólag a variábilis (változó) struktúrák alkotják, addig a felnőttét konstans (állandó) és variábilis struktúrák egyaránt. (Pszichológia és andragógia. Pedagógiai. Szemle, 1964. 10. szám.) Újabb tényeket közöl Ádám György, nem véletlenül, a 2002-ben megjelent Felnőttoktatási és képzési lexikon előszavában. Ezek szerint - egyrészt - a lelki működés közben rögzített agyvérkeringési térképek igazolják, hogy a tanulás, az ismeretgyarapodás felnőtt-, sőt időskorban sem áll meg. Sőt ezen túlmenően, az állandó használat, a szellemi munka szakadatlan fenntartása az alapfeltétele annak, hogy a különböző fontos agyterületek kellő mennyiségű vért s ez által tápanyagot kapjanak. "Az élethosszig tartó ismeretgyűjtés tehát a normális agyműködés legalapvetőbb feltétele".  (A turisztika ismeretgyűjtés is.) Másrészt: az állandóan beérkező és az agyban feldolgozásra kerülő tömérdek információnak kétféle útja van. Az egyik az ismeretek felhalmozása és rögzítése. A másik a beérkező ismeretek osztályozása és szűrése: a lényeges ismertetek megtartása, a lényegtelenebbek kirekesztése, háttérbe szorítása. A magasabb rendű szellemi műveletek során a szűrés, a kirekesztés talán még fontosabb a felhalmozásnál, a rögzítésnél, minthogy a lényeg és a lényegtelen szétválasztásáról szól. Új felfedezés, hogy míg az ifjúkor során az agyban az információ-felhalmozás, a rögzítés túlsúlya dominál, addig a felnőtt-és időskorban a szükségtelen ismeretek kiiktatása, a szelekció uralkodik. Ebből a szempontból tehát a felnőtt és időskor még bizonyos előnyökkel is rendelkezik a fiatalabb életkorokkal szemben, "mert idősebb életkorban hatékonyabb és célratörőbb megismerési… stratégiák juthatnak túlsúlyra". (A bölcs öregkor.) Mindez a felnőttkori - ezen belül az időskori - tanulás általános pszichikus lehetőségeinek és feltételeinek a legjellemzőbb magyarázatai közé tartozik. És a pszichológia erre mutató eredményeit illusztrálja. De nem magyarázza meg teljes egészében a felnőttkori-időskori tanulás általános feltételeit, lehetőségeit - és akadályait. Időközben világossá vált, hogy a személyiséget - jelesül felnőtt, illetve az idős ember személyiségét - nem lehet megérteni társadalmi összefüggéseinek vizsgálata nélkül. Azokban a kérdésekben sem, hogy felnőttként, idősként képes lehet-e tanulni, s miért tanul, vagy miért nem tanul? Ebben a vonatkozásban először - már az 1960-as években - a felnőttkori-időskori tanulás társadalmi gyökerű indítékai kerültek felszínre. Három motívumcsoport különösen jellemző: (a) a megélhetési szükségletek kielégítésének tanuláshoz kötődő feltételeiből eredő indítékok, (b) a felnőttek közvetlen társas (családi, baráti, kollegiális) környezete által támasztott elvárásokra válaszoló indítékok, és (c) a korábbi művelődés, tanulás által "felnevelt" indítékok.  Hatással vannak a tanulás tartalmára, irányaira, (formális, non-formális, illetve informális) jellegére. Hiányuk egyik magyarázata a tanulás hiányának. (Vö. Csoma Gyula: A motiváció a felnőttoktatásban. Bp. 1967) Érdemes lenne megvizsgálni a turisztika illeszkedését ehhez, a motivációs rendszerhez. Az 1970-es években - a felnőttkori, illetve időskori tanulást meghatározó tényezőként - az időszerkezetek és az életmód felfedezése következett. (A témával négy UNESCO-konferencia is foglalkozott.) A társadalmilag rétegzett időszerkezetek (ún. réteg-specifikus) időszerkezetek a különböző tevékenységekre fordított időmennyiségeket és ezek időbeli elhelyezkedését foglalják egybe, és rögzítik ún. időmérlegekbe. Az időszerkezetek részei az emberek (réteg-specifikus) életmódjának. Az ide vonatkozó szociológiai vizsgálatok kiderítették, hogy a felnőttkori-időskori tanulás függvénye az időszerkezeteknek, illetve az életmódnak is. Egyrészt szükség van arra, hogy a tanulás - az időszerkezet kisebb-nagyobb átrendezésével - elhelyezhető legyen a felnőttek életének időszerkezetében, másrészt szükség van arra, hogy legyen szándékuk (legyenek indítékaik) időszerkezetük átrendezésére a tanulás elhelyezése érdekében. Mindez hatással van a tanulásuk irányaira, jellegére, lefolyására és formáira. Ha nem valósul meg, a felnőttkori tanulás eredménytelenségének vagy hiányának egyik magyarázta lesz. (Vö. Csoma Gyula: A munka melletti tanulás zavarai. - Időszerkezetek és tanulási folyamatok a felnőttoktatásban. Bp. 1985.) Érdemes lenne megvizsgálni a turisztika időszerkezeti, életmódbeli összefüggéseit.
Summa summarum: annak tehát, hogy az öreg kutya új mutatványokat tanuljon, az általános életkori pszichikai feltételei adva vannak, de a tanuláshoz az öreg kutyának, velük együtt, a környezetéből eredő indítékokra és megfelelő időre is szüksége van.

*elhangzott 2011.05.02-án a BGF KVIK Szociálandragógia és turizmus c. konferenciáján