Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pethő László: A komfortérzet megtartása - tanulmány az időskorúak tanulásáról

A generációk átrendeződésének mára hovatovább problémának minősülő növekvő jelenlétét először a demográfusok regisztrálták, s elemzéseikben mintegy tárgyszerűen megállapították, hogy a gyermekek, ifjak, felnőttek és az időskorúak generációi között a 20. századi és az azt megelőző korokhoz képest igen jelentős arányeltolódások mentek végbe. Ami a korszerkezetet illeti, abban a tekintetben is jelentősen módosultak az állapotok. A változások egyike a várható élettartam alakulása, amely az ún. világátlag alapján a 20. század közepétől 35 évről napjainkra látványosan 55 évre emelkedett. Az adatok jelentős szóródást mutatnak, a világ fejlettebb, jobb életfeltételeket biztosító országaiban a várható élettartam ma meghaladja a nyolcvan évet, ezzel szemben fejletlenebb régiókban például alig terjed túl az ötvenen. Összességében azonban ma az időskorúak részarányának növekedése jelenti a legalapvetőbb, megoldásra váró gondokat.

A globalizálódó világot elemző kutatók közül az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó szerző sajátos ellentétpárba állítva érzékelteti a problémát. Számos érvvel megtámasztott vélekedése a keresztény Észak-Amerika és Európa elöregedését és az ezzel együtt járó enerválódását, s e régiókkal szemben az iszlám világ fiatalosságát és virulenciáját vizionálta. A demográfiai egyensúly átbillenésének várható következményeit elemző másik szerző érzékelteti, hogy az életkori hierarchiák átrendeződése, az aktív nyugdíjas lét újra és újra való körülhatárolása, továbbá a „hatalmas aggok menhelyére emlékeztető forgatókönyv” előtérbe kerülése új és megoldandó kérdések megoldását veti fel. Nem kevésbé hatásos érvek felsorolásával jelentkezett egy szintén nagy publicitást kiváltó mű szerzője, aki az időskorúak növekvő jelenlétéből felfakadó, a jövőben drámai módon fokozódó, generációs ellentéteket vetíti előre.

A globalizált világ problémái mellett sajátos, speciális európai problémák is felmerülnek. A természetföldrajzi értelemben használt Európa lakosságának immáron nagyobbik hányadát magába foglaló Európai Unió számára fokról-fokra képez új kihívásokat az időskorúak problémája. A kelet-európai országok csatlakozása előtt inkább csak a magasabb várható élettartamot produkáló nyugatiak számára jelentett megoldandó feladatot az időskorúak növekvő száma. Az újonnan csatlakozott tagállamok felzárkózása, mutatóik lassú, de tendencia-szerű javulása jelzi, hogy belátható időn belül hasonló gondokkal szembesülnek, mint az EU fejlettebbnek és szerencsésebbnek tartott országaiban.

A nemzetközi és a hazai szakirodalmat vizsgálva megállapítható, hogy az időskorúak adatait feltáró elemző demográfia mellett több – számos esetben újonnan szerveződő – tudományág figyelmét is felkeltette a problémakör. Természetesnek is minősíthető módon eleinte leginkább az orvostudomány kebelében jelentkeztek önállósulási törekvések, melyet a gerontológia megnevezése fémjelez. Magának a gerontológiának is többféle értelmezése adódik: az egyik változat szerint a gerontológia gyűjtőfogalomként működik, s igyekszik befogadni és hasznosítani minden idősekkel foglalkozó tudomány eredményeit. Az utóbbi évtizedek gyakorlata azonban arra utal, hogy sokkal inkább a specializálódás irányába mutatnak a törekvések, a hangsúly az időskorúak megbetegedéseinek diagnosztizálására és terápiájára helyeződik. A gerontológia szűkebb értelmezése – amely a mindennapi gyakorlatban határozottan megnyilvánul – szinte kizárólag az időskorúak halálozási, megbetegedési okait, ill. az alkalmazható terápiákat foglalja magába. A terápiák között hangsúlyos szerepet kap a pszichiátria, a pszichoterápia, s részben mindebből következően el- vagy lehatárolódik a gerontopszichiátria, illetve további változatként a gerontopszichológia. Ezekben az esetekben a lelki jelenségek, tényezők megbetegedésére, azok diagnosztizálása és terápiája kerül előtérbe. További nézőpontként jelenik meg a szociológiai, más esetekben a szociális problémakör, amely az időskorúak korstruktúrájából adódó jelenségeket, egészségügyi, foglalkoztatási, elhelyezési problémáinak feltárását, megismerését és bizonyos mértékig azok kezelését helyezi előtérbe.

A felsorolt tudományterületek között kétségkívül működik a kooperáció, de az egymástól való elkülönülés, elhatárolódás sem ritka, sőt időnként a rivalizálás is megfigyelhető. Vizsgálódásunk nézőpontjából mindez azért is figyelmet érdemel, mert a felnőttképzés időskorúakkal foglalkozó ágának be- és elfogadása sem mindig egyértelmű. A német és az angol nyelvterületen születtek próbálkozások az Educational Gerontology,  Geragogik, Gerontagogik bevezetésére, de a diszciplínák elfogadottsága arrafelé sem általános. Ha lexikonokban, szakbibliográfiákban vagy egyéb keresőprogramokban próbálunk az említett szakszavakkal eligazodni, akkor meglehetősen gyorsan kiderül, hogy mást értenek az egyes fogalmak alatt az orvoslás, a szociális-, a lelki gondozás vagy éppen az andragógia művelői.

Szűkebben vett vizsgálódási körünkre vonatkozóan megállapítható, hogy időskor problémáival foglalkozó tudományok az imént említett nyelvterületeken az önállósulás irányába haladnak, amit jelentős intézményesülés fémjelez. Az Egyesült Államokban, Angliában, Németországban vagy éppen Svájcban a témára szakosodott tanszékek, intézetek szerveződtek, kézikönyveket, tankönyveket és folyóiratokat jelentettek meg. Magyarországon – néhány jelentős kezdeményezést leszámítva – azonban sokkal inkább az esetlegesség, a koncepcionális fejlesztés hiánya a jellemző, melynek egyik példája a szociális munkás és a szociálpedagógus képzés profiljának alakulása és összeszűkülése.   

 

Az időskorúak képzésének foglalkoztatás- és szociálpolitikai indíttatású megközelítései

 

Az alapvetően gazdasági érdekből és megfontolásokból szerveződött EU-ban folyamatosan érzékelhető az életkorral, ill. a foglalkoztatással összefüggő kérdések kiemelt és hangsúlyos kezelése. Tényszerűen és nyersebben fogalmazva az időskorúak növekvő jelenléte mindenekelőtt gazdasági problémaként jelenik meg: növekszik az inaktívak, eltartottak száma, mígnem a másik oldalon stagnál vagy csökken a foglalkoztatottak vagy az aktívak részaránya. Ma ezek a problémák hagyományos társadalom és nyugdíjbiztosítási eszközökkel megoldhatatlanok, a kialakuló aránytalanságokon változtatni szükséges. A rövid és középtávon ajánlott megoldások egyike a foglalkoztatottság növelése, a 70 %-os részarány elérése. Erre többféle eszközt ajánlanak, melyek közül témánk szempontjából az időskorúak foglalkoztatásának fokozása a leglényegesebb. Közülük a szabályozás átformálása, a nyugdíjkorhatár emelése tűnik egyszerűbbnek és gyorsabban megoldhatónak. Ezzel együtt azonban arra is szükség van, hogy különféle eszközökkel – ebbe hangsúlyozottan bele értik a képzést – támogassák a munka világában való maradását a ma még inkább nyugdíjba készülő munkavállalóknak.

Társadalom és szociálpolitikai szempontból legalább ilyen fontosságú kérdés az időskorúak szociális problémáinak karakteres megjelenése. Az adott korosztály időskorúként való megjelölése gyűjtőfogalomként kezelhető, hiszen a hatvanas éveihez közeledők ugyanúgy beleértendők, mint a kilencven vagy száz életévét megélők. Természetes módon a különböző korcsoportok elhatárolhatók egymástól, de annak is megannyi oka lehet, hogy az egyes életkorok, korcsportok körülhatárolásában nem alakult ki konszenzus. Abban viszont a legtöbb szakértő megegyezik, miszerint az időskort úgymond belülről is differenciálni érdemes. A helyenként harmadik, illetve negyedik életkorként vagy más elnevezéssel behatárolt életszakaszok között lényeges különbségeket regisztráltak

A rendszerváltást követő időszak hazai gyakorlata az életkor és a munkavállalás között sajátos viszonyrendszert produkált, olyat, amelyet az időskorúak munkával kapcsolatos motívációit is átrendezte. A határvonalnak tekintett nyolcvanas-kilencvenes évtizedforduló idején a férfiak 60, ill. a nők 55 éves nyugdíjkorát rögzítették a törvények. Ugyanekkor a megannyi vonatkozásban mintának tekintett Nyugat-Európa országainak többségében mind a férfiak, mind a nők nyugdíjkorhatára már akkor is magasabb volt. A kilencvenes évek elején kialakult foglalkoztatási krízisünk egyik következménye viszont egy sajátos engedmény, a korengedményes nyugdíjazás bevezetése lett. Mindezek következtében a kilencvenes években nagyszámú, olyan korábban aktív munkavállaló vált nyugdíjassá, aki még a viszonylag alacsonynak minősülő magyar korhatárt sem töltötte be. Magyarországon – Nyugat-Európához képest - tehát mintegy „leszállították” az időskor egyik változatának alsó korhatárát. Az intézkedések egyenes következménye lett, hogy nem a nyolcvanas éveiben is praktizáló gyermekorvos, a tudományos kutató vagy éppen egyetemi oktató példája lett követendő, hanem éppen ellenkezője, a „fájdalommentes” nyugdíjba vonulás vált vonzóvá. Hétköznapi példával élve a legelemibb számítógépes ismeretek elsajátítása és a munkaút esetleges meghosszabbítása helyett a perspektívátlanság, a „nincs nekem már arra szükségem arra” vált általánossá.

A kilencvenes évek második újabb, felzárkóztató szándékúnak minősíthető fordulataként a nyugdíjkorhatár felemelésére került sor, melynek nyomán a férfiak 62., a nők pedig 60. életévük betöltése után részesülhetnek időskori nyugellátásban. Az időskor-nyugdíjas kor körülhatárolásának további eleme a munkahely elvesztésének vagy megtartásának lehetőségével mutat összefüggést. Ebben a megközelítésben a 45 év feletti, munkáját elvesztő munkavállaló akár „öreggé” minősülhet, hiszen nem, vagy nehezen képes visszatérni a munka világába.

A félszáz évet vagy éppen a dupláját megélők között jelentős különbségek mutatkoznak. Az 50-60 közöttiek már reálisan kalkulálnak munkaútjuk befejezésével, de egészségi állapotuk többnyire kielégítő, kevesen szorulnak különféle egészségügyi kezelésre és ellátásra. A 80 felettiekkel viszont éppen az ellenkezője történik, sőt jelentős hányaduk nem önállóan, hanem különféle intézetekben él. Összegezve a 70-75 év alatti és az fölötti életkort megérők között húzható meg a leglényegesebb cezúra. A fiatalabbak megőrzik önállóságukat, cselekvőképességüket, sőt többnyire munkaképességüket is fenntartják. Egészségi problémáik nekik is szaporodnak, de állapotuk összességében mégis elfogadhatóbb, mint magasabb kort megélő sorstársaiké. Az esetenként szépkorúaknak nevezett 75-80 felettiek között megugrik az özvegyek részaránya, ők elvétve szerepelnek a munka világában, de sokszorta többen vesznek igénybe egészségügyi szolgáltatásokat.

Nos a szociális és egészségügyi problémák megsokszorozódásával szembenéző legidősebb kohorszoknak merőben más gondokkal kell szembenézni, mint a foglalkoztatásból éppen kieső 50-60 éveseknek. A témával foglalkozó szakemberek differenciálnak is közöttük és merőben más megoldásokat keresnek vagy ajánlanak a két korosztálynak. Az EU például a non profit szervezetek részére ajánlott Grundvig programja keretében, pályázatokkal és egyéb eszközökkel tartja felszínen az időskorúak tanulásának gondozását és ösztönzését.

 

Az időskorúak tanulásának hazai kezdeményezéseiről

 

Magyarországon vannak bizonyos tradiciói és előzményei az időskorúak képzésének. A 70-80-as években a felnőttoktatás felzárkóztató-kompenzáló jellegű tevékenységeinek hagyományát követve igyekeztek lehetőséget teremteni az időskorúak tanulása számára. A dolgozók iskoláiban előbb az általános iskolai, majd a középiskolai végzettség megszerzésére biztosítottak kereteket. Mindezek nyomán később a felsőfokú végzettség, ill. a diplomaszerzés lehetőségét kínálták a résztvevőknek. Az utóbbiban az Egri Tanárképző Főiskola vállalt úttörő szerepet. Mára ez a műhely – tevékenységét számos újabb kezdeményezéssel bővítve - a hazai gerontagógiai emblematikus bázisává vált.

A kilencvenes évektől kezdve jelentősen átalakult és differenciálódott a magyarországi felnőttképzés.  Előbb a szakképzés és a felnőttképzés között alakult ki szorosabb kapcsolatrendszer, később a európai trendeket követve új projektek beépülésére került sor. Az utóbbiak egyike az időskorúak képzésének újragondolása, melyben impulzív és ösztönző szerepet játszott a Német Népfőiskolai Szövetség Budapesti Irodája. Az 1999 őszén tartott konferencia, ill. az annak alapján készült kötet részben áttekintést adott az időskorúak képzésének aktuális helyzetéről, másrészt megoldási javaslatokat és módszereket ajánlott. Az ehelyütt megfogalmazódó törekvések a szociális gondoskodás és a non-profit elven való működés jegyében születtek.

Néhány évvel később, a korábban említett foglalkoztatáspolitikai indítékok kerültek előtérbe.  A hazai szakemberek másik csoportja a 45 év felettiek képzési igényeit és lehetőségeit elemezte.  A szerzők mintegy visszaigazolták a munkaerőgazdálkodási szempontból kritikussá vált - jórészt megoldatlanul maradt - korosztályok foglalkoztatásának problémáit. Ezzel szembeállítva – számos európai példát felsorakoztatva – illusztrálták, hogy Nyugat-Európában nagyon sok képzési eszközt is bevetnek és alkalmaznak az aktív foglalkoztatás fenntartása érdekében.   

A hazai kezdeményezések közül említésre méltó a Budapesti Művelődési Központ „Kattints rá nagyi!” c. projektje, amely a számítástechnika befogadásának jegyében valósult meg. Kezdeményezésük az elektronizáció széleskörű elterjedéséből ki- vagy lemaradó időskorúak felzárkóztatását célozta meg. Nagyszámú kurzusok eredményesnek bizonyult, hiszen szépszámú idős ember ismerte meg a számítógép kezelését és tanult meg tájékozódni az internet adta lehetőségek segítségével.  

 

Az idősek tanulási lehetőségei külföldön

 

            Az általam tanulmányozott és megismert német felnőttoktatási tapasztalatok elsősorban azt mutatják, hogy ott a különféle – elsősorban állami és önkormányzati – intézmények igen gazdag kínálatot biztosítanak az időskorúak számára. Egy magára adó német egyetem az ún. normál kurzusai mellett Seniorenstudium-ot is hirdet az idősebb hallgatóság számára. A nyugdíjasok kurzusain nem a diplomaszerzés a cél, hanem a kapcsolattartás, a feladatbiztosítás és az ismeretek bizonyos szintű karbantartása. Az egyéb képzési formákhoz hasonlóan államilag ill. a tartomány által szubvencionált előadások, előadássorozatok jelentős részét az egykori professzorok tartják és a hallgatóság többsége is az egykori hallgatók közül kerül ki. Mifelénk elvétve lehet találkozni jól sikerült, mindenki számára megnyugtatóan rendezett nyugdíjba vonulással, viszont annál több sértődött, megbántott és magát kisemmizettnek érző nyugdíjassal. A német gyakorlat szerint a nyugdíjasok képzésének említett formáiban az idős oktatók érdemi feladatokat kapnak, és legtöbbjük szívesen megy vissza egykori munkahelyére, hiszen ott örömmel látják őket és e területen szükség is van közreműködésükre. Az idősek kurzusain természetesen tanulni is lehet, a hallgatóság a számítástechnika alkalmazásával ugyanúgy megismerkedhet, mint egykor aktívan művelt tudományterületének új eredményeivel.

            A népfőiskolákon szintén sok praktikus ismeretet lehet elsajátítani és megtanulni a számítógépek használatától a kertészkedésen át az utazások megszervezéséig. Egyáltalán nem mellékes, hogy a kurzusokon kellemes társaságokat lehet találni, akikkel hasznosabban lehet múlatni az időt. Aachenben az Püspöki Akadémia oktatási központjában speciális tanfolyamokat szerveznek az idős emberek számára, melyek vezetését egy nyugalmazott szociológusprofesszor: Walter Schroeder vállalta magára. A foglalkozások gerincét az öregedéssel való szembenézés, az idős kor sajátosságainak megismerése adja. Ha a mezőgazdaság helyzetéről szóló előadást hallgatnak, akkor inkább nosztalgiáznak, ha az ülve táncolást gyakorolják, akkor már sokkal inkább reális adottságaikat veszik számba. Ezen kívül megismerkednek a leépülés várható fokozataival, a szociális otthonba való kerülés körülményeivel, nevezetesen azzal, hogy mi vár rájuk, ha ilyen a helyzetbe kerülnek.

Külön érdemes kitérni a témát gondozó professzor vállalására, aki nem mellékkeresetért, hanem önkéntesként végzi ezt a munkát. Igazán nem is merült fel benne a mellékeshez jutás lehetősége, pedig ő is többet tudna elkölteni annál, amit nyugdíjként kap.

A nyugdíjas professzor esetének itthon is megszívlelendő tanulságai adódnak. Nálunk munkának mindmáig főleg fizetésért, bérért végzett tevékenység számít és az idősebbek is ilyen elfoglaltságokat igyekeznek keresni maguknak. Ezzel szemben az utóbbi egy-másfél évtizedben megalakult félszázezernyi civil szervezet alig vagy elvétve számít a nyugdíjasok munkájára, pedig azokban igen sok hasznos és örömteli megbízatást teljesíthetnének. Az EU sok országában is építenek és számítanak a nyugdíjas korú önkéntesek közreműködésére. Egy évekkel ezelőtt Magyarországon dolgozó – Angliában munka nélkül maradt - angol tanárnő visszatérve hazájába a helyi civil szervezetekben hasznosítja magát. Iskolában már nem számíthat folyamatos munkára, de a helyi idegenforgalom szervezésében, szociális feladatok megoldásában, a településfejlesztésben megannyi értelmes elfoglaltságot talál kollegáival egyetemben. Úgy vélem, nálunk is hasonló megoldásokat kellene keresni. A munkahelyek száma semmiképpen sem bővül olyan mértékben, hogy ott kínálati piac keletkezzen. A tendenciák máris azt mutatják, hogy a korábbiakhoz képest a nyugdíjasok számára is szűkül a munkavállalás lehetősége. Jobban szolgálná a hőn óhajtott társadalmi békét, ha elfogadható, gondtalanabb életvitelt biztosító nyugdíjakhoz jutnának. Így megelőzhetőek lennének, vagy mérséklődnének az egyes generációk közötti szükségtelen konfliktusok, mert tény, hogy a fiatalabbak számára sem előnyös, ha munka nélkül maradnak. A civil szervezetek pedig nálunk is számtalan önmegvalósítási lehetőséget és hasznos elfoglaltságot kínál(hat)bak. Pályázatok útján is ösztönözni kellene és lehetne őket arra, hogy keressék az intenzívebb kapcsolatokat a nyugdíjasokkal. Emellett felnőttoktatási eszközökkel, felkészítésük biztosításával is segíteni kellene, hogy többen készüljenek fel erre és jussanak ilyen munkához.

A szorosabban megjelölt felnőttképzési szempontok mellett bemutatásra és elemzésre érdemes  az idősügy politikai, államigazgatási, kutatási és egyéb kérdéseinek kezelése. Nemcsak szimbolikus jelentőségű az a tény, hogy Németországban a terület problémáival foglalkozó szövetségi minisztériumot 1993 óta Család-, Idősügyi-, Nőpolitikai és Ifjúsági Minisztériumnak hívják. Az idősügy kiemelt megjelenítésének politikai és államigazgatási nézőpontból is figyelemre méltó, utal arra, hogy speciális problémáról van szó, olyanokról, melyek szakosodott szervezeteke és ellátást igényelnek.

A szövetségi kormányzat mellett az egyes tartományokban működő szervek is külön figyelmet fordítanak a terület problémáira. A tartományok eltérő megoldásokat alkalmaznak, az általam közelebbről megismert Niedersachsenben például a nálunk működtetett Szociális és Egészségügyi Minisztériumi modellhez hasonló főhatóság fogja össze a területet. Tapasztalataim szerint azonban még ebben a szervezeti modellben is nagyobb hangsúlyt kap, karakteresebben jelenik meg az idősügy kérdése, ill. annak kezelése.

Említésre méltó sajátosságokat mutat a problémakör politikai erőtérben való megjelenése. A választások időszakában arrafelé is több figyelmet fordítanak erre a tekintélyes létszámú szavazóbázisra, de ez nem szorítkozik pusztán a választási kampányok időszakára. Az idősekkel való foglalkozás folyamatosságra utal az a tény, hogy a két nagy párt: az SPD és a CDU/CSU egyaránt rendelkezik nyugdíjas tagozattal, míg a kisebbek - Zöldek, FDP - nem működtetnek hasonlót. A pártokon kívül más szervezetek is megjelenítik, ill. képviselik a nyugdíjasok érdekeit. Jellemző, hogy az országosan megjelenő, a tartományi és egyéb szinteken a nyugdíjas szervezetek rendre sort kerítenek demonstratív megnyilvánulásokra, amelyekre az égető és kevésbé égető problémákat napirendre tűző kongresszusok ugyanúgy hozzá tartoznak, mint a tiltakozások különféle formái. Példa erre a 2003 októberében, a tartomány fővárosában, Hannoverben megrendezett Seniorentages 2003, melynek során sokoldalú módon tárták fel és vitatták meg az idősek problémáit.

            E téma zárásaként érdemes kitérni a felnőttoktatás és az idősügy kapcsolatára. A nagy hagyományú, regionális és helyi önkormányzatok által működtetett népfőiskolák régóta foglalkoznak az idősek oktatásával. Nem rendelkezem valamennyi információval, de a megismertek alapján úgy tűnik, hogy az egyházakhoz erősebben kötődő felnőttoktatási intézmények és szervezetek (Bildungswerke, Heimvolkshochschulen) korábban kezdték az idősek oktatását és az ma is nagyobb hangsúlyt kap tevékenységükben. További – a hazai viszonyokhoz hasonló – sajátosság, hogy a nyugdíjas korúak oktatásával, - nálunk használatos szóval – művelődésével való foglalatoskodás arrafelé sem minősül kikristályosodott reszortfeladatnak. Sokkal inkább egy spontán módon alakuló munkamegosztás érvényesül: akad e téren tennivalója a népfőiskoláknak ugyanúgy, mint a szociális ellátás különféle intézményeinek és a különféle közhasznú- és civil szerveződéseknek is.  

Az előbbiekben vázoltak kezelése szempontjából különleges jelentőségű az a tény, hogy bizonyos egyetemeken önálló intézet, ill. tanszék foglalkozik a problémakörrel. Ezek egyike a Vechtai Egyetem Gerontagógiai Intézete, amely az interdiszciplinaritás jegyében és annak előnyeit felhasználva szerveződött. Maga a Vechtai Egyetem eredetileg a mi tanítóképzőinkhez hasonló intézmény, amely az utóbbi évtizedekben folyamatosan bővítette – esetenként bővíteni kényszerült – képzési profilját és kínálatát.  A bővítés egyik időtálló eleme a Gerontagógiai Intézet, melynek égisze alatt mintegy húsz főfoglalkozású és számos mellékfoglalkozású munkatárs tevékenykedik. A munkatársak között pszichológusok, szociológusok, és a témára szakosodott felnőttképzési szakemberek egyaránt megtalálhatók. Az intézet gondozásában megannyi szak- és tankönyv jelent meg, a munkatársak folyamatosan publikálnak szakfolyóiratokban, továbbá különféle projektek aktív részesei. Egyáltalán nem mellékes, hogy – a hagyományos tanári, tanítói pályákkal szemben – hozzájuk folyamatosan jelentkeznek hallgatók, s az utóbbiak elhelyezkedése is sikeresebb a közbevetőleg említett hagyományos pedagógusi munkakörökre pályázóknál. Az intézet ún. gyakorlóhelyein járva tapasztalhattam, hogy a nemrégiben vagy a frissen végzett fiatal szakemberek számára vonzó és értelmes munkát, sőt hivatást jelent az idősekkel való mindennapi foglalkozás.

A különféle népfőiskolákban (Osnabrück, Vechta, Lohne) a széleskörű kurzus- és egyéb ajánlatok sorában találhatók az időskorúak részére szólók. Az elővárosaival együtt több mint 300 000 ezer lakosú Osnabrückben gazdagabb és sokoldalúbb programmal lehet találkozni, mint a kisebb városokban. Megjegyzésre méltó azonban, hogy a nagyobb városok ajánlata sem csak a városiaknak, hanem a környező kisebb települések lakóinak is szól. A népfőiskolák ráadásul nemcsak az adott város, hanem a járás (Kreis) és esetenként a kerület (Bezirk) településein folyó munkát is összefogják. Osnabrückben népszerűek az angol és a francia nyelvtanfolyamok, melyek legstabilabb résztvevői a 60 éven felüliek, akik számára „állandó, visszatérő program” a heti nyelvóra. A témáról nyilatkozó szakreferens szerint az idősek számára fontos motivációs tényező a társaság, a résztvevők speciális tankönyvekből tanulnak, a tananyag ütemezése is eltér más életkorúakétól. A népfőiskola kínálatában megtalálható az emlékezet karbantartó tréning (Gedächnistraining), mellyel igen fontos igény, ill. szükséglet megoldására törekszenek. Emlékezet karbantartó tréninggel más intézményekben is találkoztam, s a legtöbb helyen van valamilyen specialitása vagy sajátos vonása a kurzusnak. Osnabrückben a helyi szociális intézetekkel kooperálva, ún. kihelyezett tréningeket szerveznek, míg Cloppenburgban a Seniorenbüro foglalkoztató termét keresik fel az érdekeltek. A népfőiskolai ajánlatot különféle művészeti programok színesítik. Osnabrückben két színjátszó kört működtetnek a szeniorok, s mindkettőnek van terápiás vonatkozása. A darabokat saját életútjuk, élményeik felhasználásával maguk a játszók írják, a munkát irányító rendező közreműködésével maguk viszik színre. Mindehhez ráadásul csatlakozik saját közönségük, amely többnyire kortáraikból kerül ki, hiszen elsősorban a város és a környék szociális intézeteiben mutatják be darabjaikat. Kevésbé látványos, de ugyancsak hasznos elfoglaltságot kínálnak a vechtai népfőiskola klubjai. Ezek tevékenysége hasonlít a nálunk is működő nyugdíjas klubokhoz  A városban két csoport szerveződött, életkori determinánsok alapján. Az egyikben a nyolcvan felettiek, a másikban a tőlük fiatalabbak találkoznak rendszeresen. A népfőiskola igazgatója és Helga Hoyer az egyik csoport vezetője egyaránt megerősítette: a klubok működésében nagy szerepe van az állandóságnak és a folyamatosságnak. Ez kifejezésre jut a vezető személyében, akinek kulcsszerepe van a csoport összetartásában, s többnyire tőle várják, hogy összegyűjtve a tagok igényeit rendszeres heti programot „biztosítson” a részvevők számára. Kifejezésre jut az állandóság a tagság összetételében. A nyolcvanasok klubjában csak nők találhatók, állandósult a 20 fő körüli, limitáltnak tekinthető létszám is. Új tagot leginkább akkor fogadnak be, ha valaki elköltözött, vagy ha valaki meghalt.     

Tanulmányútjaim során több, idősekkel foglalkozó szakintézmény munkáját is megismerhettem. Ezek közül igen tanulságos volt a Hedwig-Stift Szociális Otthonában (Vechta) tett látogatás. Az intézetben közel 200 idős emberről gondoskodik csaknem ugyanekkora személyzet. Az alkalmazottak létszáma meghaladja a 190 főt, mellyel a város közepes nagyságrendű munkaadóihoz tartozik. Az intézet munkájában a gondozásra és az ápolásra helyeződik a hangsúly, de ennek elidegeníthetetlen része a képzési, szabadidős és szellemi karbantartás is. A német szociális otthonokban igen szigorú minőségbiztosítási követelményeket érvényesítenek, melynek a képzési tevékenység is része. Jó példákat láttam erre a súlyos memóriazavarokkal küszködők részlegeiben, ahol négy komplex gondozóegységben 8-8 lakót helyeztek el. Igyekeznek otthonos körülményeket teremteni számukra, mindenkinek saját szobája van, ahol saját bútorainak jelenléte is hozzájárulnak az otthonosság érzetéhez. A laikus számára ezek az idős emberek szinte tehetetlennek tűnnek, pedig a látottak-tapasztaltak alapján ez nem egészen így van. Fontos szempont, hogy állandó, folyamatosan visszatérő programokról gondoskodnak számukra, ottjártamkor éppen a éneklő kör foglalkozására került sor, amely minden héten visszatérő program. A kört egy önkéntes vezeti, aki hetente látogat el az intézetbe, a társalgóban többnyire tolószékük segítségével eljutó lakók szemmel láthatólag szívesen vállaltak részt a közös éneklésből. Az otthon munkáját irányítók elmondták, hogy igen nagy szerepe van a programok alakításában a generációk együttműködésének. Az otthonba látogató kisgyerekek és az idős emberek pillanatok alapján kontaktust alakítanak ki egymással, amely más korosztályok esetében már lényegesen kevésbé működik. Ugyanide kapcsolódik még egy példa: igyekeznek felhasználni az idős emberek tudását és tapasztalatait. Együttműködést alakítottak ki az egyik iskolával, melynek keretében „élő történelemórákat” tartanak. A tapasztalatok kedvezőek, az idős emberek hiteles beszámolói alapján a gyerekek nem tankönyvekből ismerkednek meg a II. világháborúval, hanem első kézből kapott, megélt információk alapján.

Végül még a Cloppenburgban civil alapon működő Seniorenbüro tevékenységére érdemes kitérni. A Seniorenburo projektet egy évtizeddel ezelőtt indította el a Család-, Idősügyi-, Nőpolitikai és Ifjúsági Minisztérium. A kezdeményezés nyomán országos hálózat szerveződött, mára 81 tagintézményt tartanak nyilván, a szervezet rendszeresen megjelenő kiadványával, friss információkat tartalmazó honlapjával informálja társult tagjait. 1993-ban alapított cloppenburgi Seniorenbüro önállóan működő, civil intézménynek tekinthető, olyannak, amely széleskörű kooperációt alakított ki egyik alapítójával a Bildungswerkkel, valamint a város és a járás különféle szerveivel. Maga az intézmény egy kétszintes családi házban működik, ami önmagában is otthonos légkört teremt. Egyetlen főfoglalkozású alkalmazottjuk sincs, a munkát egy félállásban dolgozó művelődésszervező-andragógus, ill. a választott vezetőség irányítja. Magának a Seniorenbüro-nak 200 regisztrált tagja van, s közülük minden negyedik(!!) végez valamilyen érdemi, önkéntes munkát. Programjaik és kurzusaik széles körű kínálatot biztosítanak a különféle nyelvtanfolyamoktól, az emlékezet javító tréningeken át, a kiállításokon keresztül a kirándulásokig. Az önkéntesek hatékony közreműködésének eredményeként kínálatuk többsége térítésmentes vagy igen jutányos, amit főleg a nagyszámú önkéntes önzetlen közreműködése biztosít.      

 

Tanulságok és elgondolások az időskorúak képzésére vonatkozóan

 

            Rövid és vázlatos áttekintésünkből is kiviláglik, hogy az időskorúak tanulásának ügye mindenképpen aktuális kérdés. Méghozzá olyan probléma, melynek többoldalú megközelítése és az ehhez kapcsolódó megfelelő kooperáció nélkül megoldhatatlan vagy csak részmegoldásokat eredményez.

            A megoldáskeresés egyik lehetséges útja a feladatok tisztázása és megjelölése. Ezek egyik iránya mindenképpen a foglalkoztatással összefüggésben jelölhető meg. A munkaképesség, ill. a nyugdíjkorhatár emelésének függvényében az elkövetkezendő években egyre több potenciális részvetővel kell számolni, Bekapcsolásukhoz és megnyerésükhöz elengedhetetlen motívációik pontosabb megismerése, a munkában való maradáshoz szükséges kompetenciáik részletekbe menő feltárása. A munkában maradók karrierjéhez feltételezhetően érdemes lenne szinten tartó és levezető modulokat illeszteni, méghozzá kettős céllal.  Ezek egyike annak bizonyítása lehet, hogy az idősebb korú munkavállalóra nemcsak irányítói vagy kulcsszerepben lehet szükség, hanem fontos és jelentőségteljes feladatot láthat el kiegészítő szerepekben is. A másik lényeges szempont a szóban forgó munkavállalók ismeretanyagának, tapasztalatainak és adottságainak mozgósítása és megújítása. Példa erre a biztosítási piac egyik sikeres ágazatában, az élet- és nyugdíjbiztosítások területén dolgozók tevékenysége, akik éppen azért lehetnek eredményesek, mert megélt tapasztalataik és ismereteik birtokában hatékonyabban képesek dolgozni, mint az előttük járó generációk tagjai.

            A foglalkoztatással összefüggő kérdések megoldásai nem függetleníthetők a munkaerőpiac esetenként napról-napra változó sajátosságaitól és igényeitől. Konjukturális helyzetekben nem egy esetben váratlanul megszaporodik az új munkaerő beléptetésének vagy éppen a régi megtartásának igénye, majd váratlan fordulatként éppen az ellenkezője a leépítés kerülhet előtérbe. Andragógia nézőpontból természetesen az lenne a kívánalom, hogy az idősebb munkavállalók adekvát képzése lehetőleg átgondoltan és pontról-pontra megtervezetten folyjon. A tervezettség kívánalma nem tekinthető irreálisnak, hiszen a munkaadók humán erőfforás szervezetei egyre pontosabban ismerik az általuk foglalkoztatottak adottságait és képzettségét, így viszonylag egyszerűen készíthetők részükre megfelelő képzési programok vagy éppen tréningek. Azzal azonban kalkulálni kell, hogy a gazdasági, piaci vagy éppen a politikai környezet megváltozása akár máról holnapra másítja meg, rosszabb esetben pedig éppenséggel felboríthatja a leggondosabban kimunkált programokat is. A reális tervezésnek természetes módon ezzel is kalkulálni kell, de mindenképpen meg kell teremtenie legalább a relatív autonómiáját, mert különben csak aktuális politikai, piaci vagy egyéb igények szimpla kiszolgálójaként, pusztán tűzoltás jelleggel nyilvánul meg

            Szociálpolitikai kiindulópontok, az előbbiektől eltérő indítékok és másfajta programok mentén kell szervezni a munka világából kikerült, legidősebb emberek képzését. Számukra a képzés bármilyen formájába való bekapcsolódás vagy részvétel komfortérzetük fenntartására és biztosítására irányul. Ezek egy része a leghétköznapibb életmód- és életvitelbeli feltételek megismerését és elsajátítását jelenti. Megtanulnak magasabb és magasabb életkort megélni, a fizikai vagy a szellemi teljesítőképesség csökkenésével együtt élni, nagyszülőnek, dédszülőnek, özvegynek lenni vagy éppen új társsal együtt élni. Főleg a külföldi tapasztalatok bizonyítják, hogy e tekintetben sokkal inkább előtérbe kerül az informális tanulás, s az idősekért felelősséggel tartozó állam akkor képes hatékonyan közreműködni, ha az e területeken tevékenykedő civil kezdeményezőket és szervezeteket segíti. Elismeri és elismerteti munkájukat, s mintegy hozzájárul a nagyszámú önkéntes kiképzéséhez.

            További fontos szempont a felmerülő szükségletek és igények differenciált módon való számbavétele és az azokra való reagálás. A legidősebbek viszonylag kis része él szociális otthonokban vagy ehhez hasonló elven működő napközikben. Mivel esetükben a családi-hozzátartozói-rokoni kooperáció leszűkül, így gondozásuk és képzésük speciális feladatnak minősül. Az otthonokon kívül élő populációk képzésének megtervezése szempontjából hangsúlyozottan figyelmet érdemel az a tény, hogy nyolcvan év felettiek között a nők részesedése meghaladja a 2/3-ot. Tovább differenciáják a képzési szükségleteket a településtípusok szerinti adottságaink, hiszen a nagyvárosban, a városokban, a kisebb és elzártabb falvakban élők szükségleteinek és lehetőségeinek összhangba hozása korántsem egyszerű feladat. Hasonlóképpen differenciálódik ez a populáció képzettsége, vallásossága, kapcsolatrendszere szerint, és egy gondosan kimunkált képzési program ezt sem hagyhatja figyelmen kívül.

             A legfontosabb talán mégiscsak az lenne és lehetne, ha tanulást – a modern elveket követve – terápiaként fognánk fel és értelmeznénk. Olyan terápiaként, amely megfelelő és gondos tervezéssel ill. adagolással otthonosabbá teszi az idős állampolgárok életét. Azokét is akik még dolgoznak vagy dolgozni fognak és azokét is, akik csak komfortosan akarnak élni a világban.    

 

Felhasznált irodalom:

 

Czigler István: Túl a fiatalságon :  megismerési folyamatok időskorban - Budapest : Akadémiai Kiadó, 2000. - 254 p.     

Iván László: A gerontológia újabb eredményei: az  egészséges öregedés esélyei és kockázatai – HIPPOCRATES2002. nov-dec

Az időskorúak életkörülményeinek néhány jellemzője Magyarországon http://www.host.hu/projects/ezustkor/adatok1.html

Kade, Sylvia: Altern und Bildung : eine Einführung Bielefeld : Bertelsmann 2006. 253 S

Schröder, Helmut ; Gilberg, Reiner: Weiterbildung Älterer im demographischen Wandel : empirische Bestandsaufnahme und Prognose Bielefeld : Bertelsmann 2005. 174 S

Soziologie für die Altenarbeit - soziale Gerontologie
Witterstätter, Kurt. - Freiburg im Breisgau : Lambertus, 2003,

Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása  Európa 1999. 441-453.

Francis Fukuyama: Poszthumán jövendőnk Európa 2003. 83-102.

Frank Schirrmacher: A matuzsálem összeesküvés Scolar 2007.  78-113.

Becker Susanne: Handbuch Altenbildung : Theorien und Konzepte für Gegenwart und Zukunft Opladen : Leske und Budrich 2000. 486 S. Kade, Sylvia: Altern und Bildung : eine Einführung Bielefeld : Bertelsmann 2006. 253 S

Wingchen, Jürgen: Geragogik : von der Interventionsgerontologie zur Seniorenbildung : Lehr- und Arbeitsbuch für Altenpflegeberufe / Jürgen Wingchen Hannover : Schlütersche 303 S.

 

A kilencvenes években meghonosított képzés a kezdetben elvileg minden szociálisan rászoruló réteggel való foglalkozással számolt, életkortól függetlenül. Ezzel szemben a szociálpedagógusok képzése „általános- és középiskolán belül” maradt, s a szociális munkások képzésében sem szerepel központi helyen az időskorúakkal való foglalkozás. 

A 60 éven felüli évjáratoknál jól nyomon követhető a gazdasági aktivitás fokozott csökkenése, jóllehet, még a 65–69 évesek, sőt minimális mértékben a 70 éven felüliek körében is kimutatható foglalkoztatottság, illetve gazdasági aktivitás.” In. Az időskorú….

Az időskorúak gyakrabban szorulnak orvosi kezelésre, gyakrabban utalják őket szakorvoshoz (rendelőintézetbe, kórházi ambulanciákra) és gyakrabban kezelik őket kórházban. A 2001. évi adatok szerint a 100 lakosra jutó évi kórházi kezelések száma 22,0 volt, de ez az arány a 65–74 éveseknél 37,0, a 75 évesek és idősebbek esetében pedig már 50,2. A kórházban kezeltek egyharmadát idős betegek tették ki.

 

A fogyatékos személyek korcsoport és a fogyatékosság típusa szerint, 2001 (%)

A fogyatékosság típusa

0–14

15–39

40–49

60– X

Mozgássérült

1,6

7,5

36,4

54,6

Alsó, felső végtag hiánya

1,8

8,8

32,8

56,6

Egyéb testi fogyatékos

4,1

14,8

45,0

36,2

Gyengénlátó

5,0

18,5

26,0

50,5

Egyik szemére nem lát

2,4

11,8

27,6

58,2

Vak

3,5

10,5

21,9

64,1

Értelmi fogyatékos

18,5

42,3

23,7

15,5

Nagyothalló

3,5

10,3

20,5

65,7

 

 HIDY Pálné - LACHATA István: A nyugdíjasok népfőiskolája. Az egri népfőiskolai kurzus tapasztalatai, tanulságai. = Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola tudományos közleményei. Tanulmányok a neveléstudomány és a pszichológia köréből. 22. 1994. 81-89. és  Szabados Lajos: A gerontagógia jelentősége. = Kultúra és közösség. 2. 1998. 4/3. 1999. 1. 147-172.

Tanulás és művelődés időskorban  (Szerk Horváthné B. Mária és Pordány Sarolta) Bp. 2000. Német Népfősikolai Szövetség Budapesti Együttműködési Intézete  120. o. 

Sz. Molnár Anna: Az idõs felnõtt rétegek (45 év felettiek) felnõttképzési

igényei és képzési lehetõségei  Budapest 2005. Felnőttképzési Kutatási Füzetek 126. o.

A Budapesti Művelődési Központ az időskorúak tanulásáért, művelődéséért www.freeweb.hu/bknsz/anyagok/programok/tanulas

 

Bundesministerium für Familie, Senioren, Frauen und Jugend, http://www.bmfsfj.de/

Ministerium für Soziales, Frauen, Familie und Gesundheit des Landes Niedersachsen - http://www.ms.niedersachsen.de/master

http://www.bagso.de/762/DST03Programm.pdf

http://www.uni-vechta.de

http://www.seniorenbueros.org/

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.